Menopauza

Vörös Niki


Zenei stílusJazz/Blues
Vörös Niki

Esztergomban született, zeneszerető családba, így már gyermekkorától élete része a zene.

6 éves korában kezdte zeneiskolai tanulmányait, először zongorázni tanult, majd az éneklés mellett tette le voksát. Kórusokban, énekegyüttesekben kezdte pályafutását, diákzenekarokban énekelt.

Jazz ének tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte, majd 2006-ban Winand Gábor tanítványaként felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Ének szakára, ahol 2010-ben kiváló eredménnyel diplomázott.

Saját jazz zenekarát testvérével, Lászlóval alapították 2005-ben, mellyel rendszeres fellépőjévé váltak a hazai jazz kluboknak, fesztiváloknak.

2010-ben köztársasági ösztöndíjasként kiváló eredménnyel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakán.

2012 nyarán jelent meg Niki debütáló albuma, melyen Michel Legrand francia zeneszerző dalait bújtatták “jazz-köntösbe”, Ask Yourself Why címmel.

 

Fontosabb fellépések

London 606 Club, Bamberg Jazz Fesztivál, CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, Veszprémfest, Mol Jazz Fesztivál Budapest, Jazztergom, Plein Art Kortárs Művészeti Fesztivál, Jazz Showcase Fesztivál, Szeptemberfeszt, Magyar Jazz Ünnepe


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/VorosNikiSinger
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek