We Are Rockstars


Zenei stílusAlternatív/Elektro
We Are Rockstars

A szerénytelen név egy olyan magyar formációt takar, mely – a rocksztárkodás ellenére – nem a botrányairól, hanem sokkal inkább húzós elektrorock slágereiről híres. The Day Hits The Night, Lift Me Up, Magasban, Rólunk szól – mind ismerősek lehetnek az MR2 Petőfi Rádió játszási listájáról vagy a VIVA tévéből. Most pedig itt az új sikervárományos dal, az Ő vagy én.

A 2009 óta aktív csapat tagjai az underground zenei szcéna különböző pontjairól érkeztek. Ligeti Györgyöt a néhai The Puzzle vezéreként és a Zagar énekhangjaként ismerhettük meg, Faragó Tamás gitáros a már említett The Puzzle mellett a Nemjuciban is játszott, Kovács Csaba dobos több zenekarban is bizonyított (pl. The Trousers, Kollaps), a gitárrock mellé elektrósabb hangzást hozó Szijártó Tamás billentyűs pedig a Newgatti együttesből érkezett.

Bemutatkozó albumuk, a Let It Beat 2011 novemberében jelent meg. Dalaikban a 80-as évek szintipopja keveredik a modern elektronikus rockkal, de nyomokban a 60-as évek beat zenéjét is felfedezhetjük, ha jól fülelünk. Az első lemezzel nemcsak a rajongókat nyerték meg, hanem a szakma elismerését is bezsebelték, hiszen Fonogram-díjra jelölték a legjobb hazai modern pop-rock album kategóriájában. Az album két kislemezdala, a Lift Me Up és a The Day Hits The Night az MR2 Petőfi Top 30-as listájának élére került, címadó dala pedig egy nemzetközi italgyártó cég reklámjának háttérzenéjeként köszönt vissza.

Ezek után a folytatásban sem adták alább a rocksztárok. 2013 novemberében egy újabb nagylemeznyi rádióbarát slágert zúdítottak a világra Second címen, immáron négy magyar nyelvű dallal felvértezve. Ezek közül az Én leszek minden a VIVA ajánlójának zenéje lett.

Az elmúlt években az összes jelentősebb hazai fesztiválon és klubban sikeres koncerteket adtak, többek közt láthattuk őket a VOLT nagyszínpadán, a Szigeten és a Strand Fesztiválon, de az A38 fedélzetén, az Akváriumban és a Parkban is rendszeres fellépők voltak. 2014-ben pedig még a Nagy-Szín-Pad elnevezésű tehetségmutatón is versenybe szálltak, és bizonyították, hogy a ”nagyok versenyében” is könnyedén helytállnak.

Év végén sem volt megállás a We Are Rockstars számára: novemberben amellett, hogy a The Boxer Rebellion és a Klaxons előzenekaraként játszott, az együttes egy vadonatúj kislemezzel (és hozzá videoklippel) is előrukkolt, melynek címe Ő vagy én (a Love & Hate magyar változata).


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/wearerockstarsband
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek