Wildbirds & Peacedrums


Zenei stílusEgyéb zene
Wildbirds & Peacedrums

A pszichedelikus folkban és kísérleti jazz-rockban utazó Wildbirds & Peacedrums zenekar 2006-ban alakult a Göteborgi Egyetemen. Az elektronika világában is járatos Andreas Werliin dobos és Mariam Wallentin énekesnő itt ismerkedett meg egymással, egy évvel később pedig már ki is adtak egy lemezt Heartcore cimmel, mely sikerének köszönhetően a Wildbirds & Peacedrums 2007-ben elnyerte az év jazz-produkciójának járó rangos szakmai díját. Ez az elismerés és a díjért járó támogatás lehetővé tette a két zenésznek, hogy egy újabb albumon dolgozva mélyítsék el alkotói kapcsolatukat. Ennek eredménye lett a három évvel ezelőtt kiadott The Snake album, amellyel 2008 nyarán bejárták az Egyesült Államokat és Európát, olyan zenekarok és előadók oldalán feltűnve, mint Bonnie 'Prince' Billy, St. Vincent, a Deerhoof vagy Efterklang.

A stílusában leginkább Björkhöz közel álló formáció legutóbb harmadik, Rivers című albumát adta ki, amelyből hatalmas sikert kiváltó ízelítőt adott már több helyen.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek