Yann Tiersen


Zenei stílusEgyéb zene
Yann Tiersen
Yann Tiersen valószínűleg soha nem lesz képes elválasztani nevét az Amélie csodálatos élete és a Good Bye Lenin! című filmjeihez illesztett dalaitól, azok minimalista lélekemelésétől, de ezt talán még ő sem bánja.

A francia zeneszerző tökéletes arányokban keveri Chopin, Erik Satie, Philip Glass és Michael Nyman világait. Zenéje színgazdag és változatos képeket rajzol, hangról hangra mesélve, fontos, könnyed és komoly pillanatokról, meg úgy általában az emberről magáról, miközben egyszerre játszik tangóharmonikán és zongorán, ha éppen arra van szükség.

Brestben született 1970-ben. Fiatal korában nagy érdeklődést mutatott a zene iránt, és ez tanulmányi eredményét is lerontotta. Gyermekkorát Rennes-ben töltötte, ahol megtanult zongorán és hegedűn játszani és vezényelni. Később a rockhoz kezdett vonzódni, és a nyolcvanas években több rennes-i rockegyüttesben is játszott. Mielőtt megjelent volna első saját lemeze, több színpadi darabhoz és rövidfilmhez is komponált háttérzenét.

Első lemezét 1995-ben adták ki, La valse des monstres (A szörnyek keringője) címmel, ebben korábbi műveiből hallható válogatás. Hazájában igazi sikert 1998-ban ért el a Le Phare (A fényszóró) című albummal, melyről a legsikeresebb dal a Monochrome volt. A nemzetközi elismerésre azonban 2001-ig kellett várnia, ekkor jelent meg az Amélie csodálatos élete. A film zenéjéért egy César-díjjal és egy World Soundtrack-díjjal jutalmazták.

Diszkográfia:
1995 - La valse des monstres
1996 - Rue des cascades
1998 - Le Phare
2001 - L'Absente
2001 - Amélie csodálatos élete (Le Fabuleux Destin d'Amélie Poulain, filmzene)
2003 - Good bye, Lenin! (filmzene)
2004 - Yann Tiersen & Shannon Wright
2005 - Les Retrouvailles
2008 - Tabarly (filmzene)
2010 - Dust Lane

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek