Zanzinger


Zenei stílusEgyéb zene
Zanzinger

A Zanzinger név mögött álló Micsoda Dániel 2014-es bemutatkozó anyaga óta szereplője a hazai könnyűzenei életnek. A budapesti énekes-dalszerző kamaszkorát és huszas évei elejét független színházi projektekkel turnézva töltötte, ekkor kezdte írni első dalait. Ez a személyes rutin került megörökítésre Demons of Future and Past című demo EP-jén, melyet többek közt az index.hu is az év kiadványai közt említett.

Zenei érdeklődése már egészen korán az amerikai folk irányzatai felé fordult, szövegeinek formavilága azonban sokat merít az angol romantikából és az amerikai transzcendentalizmusból is. Hatott rá a delta blues nagyjainak előadói szellemisége és attitűdje, dalai azonban több rokonságot ápolnak a modern európai dalszerzői hagyományokkal, mint amerikai elődjeikkel.

Bemutatkozó lemeze 2017 végén jelenik meg, melyen legújabb dalai a projekt állandó közreműködőivel, Halmos András dobossal és Hock Ernő basszusgitárossal kialakított triófelállásban lesznek hallhatók. Halmos és Hock modern jazz beli referenciáival Micsoda lobbanékony dalai az eklekticizmust elkerülve tágítják ki a folkzenével kapcsolatos műfaji prekoncepciókat.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/zanzingermusic/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek