Kaposvári Csiky Gergely Színház


CímKaposvár, 7400, Rákóczi tér 2.
Kaposvári Csiky Gergely Színház
2005-ben ünnepelte a város a Csiky Gergely Színházban megrendezett különleges és szép műsorával azt, hogy ötven év telt el azóta, hogy állandó társulata van. A ma már műemléki védettség alatt álló, szecessziós stílusú épület, amelyet 1911-ben építettek Magyar Ede és Stahl József tervei alapján, addig befogadó színházként működött. 1955-től 1971-ig igazgatói voltak: Sugár László, Zách János, Ruttkay Ottó. Sallós Gábor, Gáti György, Laczina László. Színészként alapítótagjai voltak: Tóth Béla, akit még 2003-ban is láthattunk a Csak egy szög-ben, Tordy Géza, Gállfy László, Csurka László, Komlós István, Barcza Éva, Juhász Pál. Ha belegondolunk, nagyon nagy tettként kell értékelnünk, hogy már a XX. század elején, a színházépítéssel, ilyen kulturális igénye volt az akkor huszonnégy ezer lélekszámú városka lakóinak, hiszen ha ránézünk az ország térképére, hány ugyanekkora városnak nem volt, és még ma sincs igazi színházépülete, állandó társulata. Ráadásul Pécs közelében, amely már 1367-től egyetemi város, és az 1900-as évek elején, egyetemi városként, az egész Dél-Dunántúl kulturális központja volt. Hogy az akkori városatyák úgy bólintottak rá a színházépítésre, hogy az volt a kikötésük, hogy nagyobb legyen, mint a pécsi? Élcelődő anekdota ez, vagy valóban igaz? Ha igaz is, sokat köszönhetünk az akkori városvezetők büszkeségének, kivagyiságának. Évtizedek, sőt lassan egy évszázada szerencsés a város, hiszen éppen a színházépület nagysága tette alkalmassá nagyszabású, sokszereplős előadások bemutatására, és zegzugaiban helyet biztosított az újabb kor színházi igényeinek is stúdiószínházaival. Ez a lassan száz éve született igény volt az elindítója annak a folyamatnak, amelynek nyomán a múlt század hetvenes éveitől fogalom lett a kaposvári színház, a kifejezés: „A Kaposvár-jelenség" (ez Mihályi Gábor színikritikus 1984-ben megjelent könyvének is a címe) egyet jelentett a színházzal. Igaz, hogy - mint mindig mindenben - véletlenek is közrejátszottak abban, hogy a hetvenes évektől országos, majd európai hírű előadások születhettek Kaposváron. Minisztériumi önkény küldte Kaposvárra rendezőnek Zsámbéki Gábort, Komor Istvánt hívta Szegedről Kaposvárra az 1966-tól 1971-ig igazgatóként itt dolgozó Laczina László. Kettejük - Zsámbéki Gábor és Komor István - találkozása nélkül nem jöhetett volna létre a hetvenes évek elején az a társulat, amelynek a színház későbbi hírnevét köszönhette. Komor István 1971-ben lett igazgató. Az ő személyisége, a nyitottsága tette lehetővé, hogy Zsámbéki Gábor főrendezőként megvalósítsa társulatépítő szándékait. Már az első közös évadban kilenc színészt szerződtettek: Andai Katit, Kátay Endrét, Kiss Istvánt, Kun Vilmost, Molnár Piroskát, Olsavszky Évát, Szabó Kálmánt, Takács Gyulát és Verebes Istvánt. Pogány Judit, aki 1965-től segédszínészként dolgozott a színházban, már egy évvel korábban színésznői státuszt kapott, mindketten hittek a tehetségében. Egy év múlva Koltai Róbert és Vajda László is Kaposvárra szerződött, 1973-ban már Csákányi Eszter, Lukáts Andor, Monori Lili és Reviczky Gábor is a társulat tagja. „Komornak volt köszönhető, hogy lényeges változás következett be az emberi kapcsolatokban." - emlékszik vissza Zsámbéki Gábor A Kaposvár-jelenség című könyvben. „Az ő minden pillanatban felragyogó humánuma, emberszeretete, állandó játékos kedve, derűs, bohém természete valahogy véget vetett a gyűlölködésnek, a klikkharcoknak. Az ő érdeklődése is elsősorban szakmai jellegű volt. Úgy emlékszem vissza, hogy az ő megérkezése után jobb volt a színészházban élni, jobb volt a klubban beszélgetni. Az alkohol ugyan megtartotta a vonzerejét, de talán már mégsem az egyedüli ok volt, amiért ott üldögéltünk a klubban. És jó volt az is, hogy az ember a színészházban reggel nyolckor arra ébredt, hogy Komor operaáriákat harsog, és aztán kávékkal beront a különböző szobákba. Annyira megszerették őt az emberek, hogy könnyedén megbocsátották dühkitöréseit is. Természetesen nem gondolkoztunk azonosan sem az élet, sem a művészet kérdéseiben. Ehhez az életkorbeli különbség is hozzájárult. Komor nagyműveltségű, jó ízlésű ember volt, de rendezései nemigen lépték át a megszokott konvenciók határait. Viszont nyitott volt minden újra. Voltak olyan rendezéseink, amelyek, úgy hiszem, nem mindenben nyerték meg a tetszését, nem feleltek meg az ízlésének. De mégis szerette bennünk az újat, vagy néha csak azt, hogy nem ócskák, vagy hogy sok munka van bennük. Amikor rátört a betegség, és ő megérezte, hogy kevés ideje van hátra, nagyszerű előadásokat rendezett. Utolsó rendezése, a Tarelkin halála a későbbi nagy kaposvári sikerekkel egyenrangú előadás volt, csak ekkor még nem vette körül országos figyelem a színházat. Komor 1974 szeptemberében halt meg (három súlyos, de csak haladékot jelentő műtét után nem akarta megvárni a negyediket), és én mindig is érezni fogom a hiányát, mert hozzá hasonló vívó szellemű, független, bátor jellemet, és az életet megkönnyítő vidám társat aligha találok." A kaposvári színház későbbi életét is meghatározták szerencsés egybeesések. Elsősorban Zsámbéki Gábor korábbi barátsága Babarczy Lászlóval, aki először 1972-ben rendezett itt (az ő Koldusoperája volt ennek a korszaknak az első Brecht-előadása). Babarczy László akkor már a budapesti Színművészeti Főiskolán tanított rendezőket, neki köszönhető, hogy legtehetségesebb tanítványai (Ascher Tamás, Szőke István, Kertész Mihály - aki később, a rendezést odahagyva, Kornis Mihály néven lett író) a kaposvári színházban rendezzék meg vizsgaelőadásaikat, és éveken, évtizedeken át dolgozzanak a kaposvári társulattal. Kaposvár közönsége utoljára 2006-ban a Vesztegzár a Grand Hotelban-t látta Ascher Tamás rendezésében. „A Kaposvár-jelenség" kifejezés nem csupán egy erős társulatot, kiváló rendezőket, izgalmas műsorterveket újraértelmezett klasszikusokkal, magyarországi ősbemutatókkal és országos hírű előadásokat jelentett, hanem egy új színházi, rendezői-színészi stílus kialakulását is, amely mind a mai napig felismerhető, immáron nem csupán Kaposvárott, hanem másutt is, ahol az itt alkotó színészek és rendezők dolgoztak és dolgoznak. Hadd idézzünk itt egy 2004-ben megjelent kritikából (Csak egy szög) egy mondattöredéket: „... az a tény, hogy az előadás mind esztétikailag, mind etikailag különleges teljesítmény, jelzi részint a „régi Kaposvárban" rejlő tartalékokat...". Babarczy László fogalmazta meg a legpontosabban ennek a stílusnak a jellegzetességét: „A magyar színházi életben sajnos meggyökeresedett, hogy a komédia, a paródia, a pamflet viccelődéssé, puszta ötletté laposodott, nem több, mint jó alkalom a bolondozásra, a hülyéskedésre, a közönség mindenáron való megnevettetésére. Mi Kaposvárott azt akartuk, hogy a komédia, a paródia, a pamflet ne legyen öncél, hanem az élet igazságait fejezze ki, méghozzá úgy, hogy ez a humor szervesen magából a darabból eredjen, és ne kívülről aggassuk rá az előadásra. A kaposvári színházban ezt a stílust, ábrázolási módot vagy formát először Ascher Tamás rendezésében, Szép Ernő Patikájának első felvonásában figyelhettük meg. Vagy talán még korábban Zsámbéki Sirályának néhány jelenetében. [...] A Patika első felvonásában a kisváros vendéglőjében összegyülekezik a helybeli notabilitás. A férfiak kártyázni és inni akarnak, a nők meg az újonnan érkezett patikussegéd abban reménykednek, hogy bál lesz, ahol az asszonyok táncolhatnak, a fiú udvarolhat. Az első felvonás cselekményében - a darabban és az előadásban - két dolog exponálódik: egyszer a hiteles kor-és környezetrajz, és az itt élő emberek belülről átélt drámája, másodszor (és egyidejűleg) mindennek a paródiája is. Az egyidejűséget külön is hangsúlyoznám. Ez nagyon fontos, mert éppen ebben az egyidejűségben nyilvánult meg a „kaposvári stílus", az új forma. A színpadon nem egyszerűen a sárba ragadt vidéki gondolkodás és életmód karikatúrája jelent meg, hanem a valóságos emberi sorsok drámája is átélhetővé vált a néző számára. A rendezés, az előadás polifóniája hozta létre azt a hatást, amelynek következtében az előadás egyszerre volt realista - hiszen megjelenítette a valóságos élet egy-egy igazi szeletét - és ugyanakkor mégis kívülállóan karikaturisztikus. A polifónia lényege, hogy ez a kétfajta megközelítési mód egymástól elválaszthatatlanul jelent meg a színpadon." Komor István halála után, 1974-ben, Zsámbéki Gábor lett a színház igazgatója, Babarczy László a főrendezője. Folytatódott a társulatépítés, ekkor szerződött a színházhoz Helyey László és Rajhona Ádám. Talán érdemes megnézni, hogy kik voltak abban az időszakban, például 1975-ben, a társulat színész és fontos szerepeket játszó segédszínész tagjai: Bregyán Péter, Cselényi Nóra, Czakó Klára, Dánffy Sándor, Gőz István, Helyey László, Hunyadkürti István, Jeney István, Kátay Endre, Kari Györgyi Kiss István, Kiss Kati, Kiss Jenő, Koltai Róbert, Komlós István, Kún Vilmos, Lengyel Pál, Lukáts Andor, Mészáros Joli, Molnár Piroska, Mihályi Győző, Monori Lili, Mucsi Sándor, Olsavszky Éva, Pálfy Alice, Papp István, Pogány Judit, Polyák Zoltán, Radics Gyula, Rajhona Ádám, Réti Erika, Rózsa Tibor, Stella Attila, Somogyi Géza, Szabó Kálmán, Szegő Zsuzsa, Tóth Béla, Vajda László, Velez Olívia. Velük sikerült az akkori évek rendezőinek országos hírű prózai és zenés előadásokat létrehozni, nekik köszönhető, hogy az 1974-es Ahogy tetszik (rendezője Zsámbéki Gábor) a következő évben szerepelt a varsói Nemzetek Színháza Fesztiválon világhírű Strehler, Bergman, Peter Stein, Mnouchkine rendezések között. Az Ahogy tetszik-et eléggé vegyes kritikák fogadták. Amit szerettek benne az a fiatalos lendülete volt. Maga Zsámbéki Gábor így nyilatkozott az ottani előadásokról: „A varsói fellépéseinken a hazai előadások középszintjét sem értük el." Fontos változás történt az előadások képi világában is, hála Pauer Gyula és Keserű Ilona művészetének. Amikor 1978-ban Zsámbéki Gábor felkerült a budapesti Nemzeti Színházba, vele együtt oda szerződött több vezető színész is. Igaz, néhányan - Pogány Judit, Molnár Piroska, Koltai Róbert, Helyei László - egy-két év múlva visszatértek. Talán azért, mert a kaposvári „műhelymunka" nem csupán nagyobb vonzerő volt a számukra, mint a konfliktusokkal teli beilleszkedés a Nemzeti Színház hírneves színészei közé, hanem maga az Élet. Ekkor, 1978-ban, lett a színház igazgatója Babarczy László, és az is maradt egy híján 30 éven át. Sokan gondolták akkor, hogy ekkora színész-veszteséggel véget ér „A Kaposvár-jelenség", de - szerencsére - nem így történt. Babarczy László ugyanabban a szellemben folytatta a munkát, és újra kezdte a társulatépítést. Néhány éven belül szerződtette - többek között - Balkay Gézát, Básti Julit, Bezerédi Zoltánt, Börcsök Enikőt, Jordán Tamást, Kulka Jánost, Lázár Katit, Máté Gábort, Spindler Bélát és a rendező Ács Jánost.Kaposvári Thália című interjúkötetéből is. Fontos szerepet játszott a színház előadásaiban Eörsi István (Kossuth-és József Attila díjas író, költő, műfordító, publicista), aki vezető dramaturgként először 1977-től 1982-ig, majd 1989-től 2005-ben bekövetkezett haláláig tagja volt a társulatnak. Ács János rendezésében Peter Weiss Marat halála (1981) már valódi nemzetközi sikert ért el, és ezt számos külföldi vendégjáték követte egészen az utóbbi évekig. Hogy csak a legfontosabbakat említsük: Igaz, ők ma már nem tagjai a színháznak, de itteni munkájuk éppen olyan meghatározó volt a színház életében, mint ahogy az övékben is.
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A világpremierrel egy időben jön a Roger Waters-koncertfilm Magyarországra is

A világpremierrel egy időben jön a Roger...

Roger Waters nagy sikerű, Budapestet is érintő US+THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített film a világpremierrel egy időben,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

NEM az eperről szól John Lennon ikonikus dala!

Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban: az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit.

Dj Dominique-nek volt egy álma – most megtölti vele az Arénát

"Az volt az álmom, hogy megteljen az Aréna sérült fiatalokkal és rászoruló idős emberekkel” – nyilatkozta Várkonyi Attila, és azt mondhatnánk, szerencsés ember, mert ez az álma többször is valóra vált, azonban ez nem szerencse: nagyon sok munkával és rengeteg zenész barát segítségével valósul meg.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek