Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

2025/07/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Fotó: Guilherme Neto

Aki követi a zenekar hivatalos közösségi profiljait – meg a nem hivatalosakat is –, az a megosztott fotókból és videókból meggyőződhet arról, hogy a koncertek még ebből a távolságból is lenyűgözők.

A 43 állomásos turné 35 országot és 3 kontinenst érint, köztük Magyarországot is, így nagysikerű, seperc alatt teltházas, 2023-as koncertjük után visszatérnek a Puskás Arénába egy hatalmas show-ra új dobosuk, Isaac Carpenter társaságában. A zenekar előtt ráadásul a legendás hiphop formáció, a Public Enemy játszik, akik utoljára 2003-ban léptek fel Budapesten, így bőven van mit bepótolniuk.

Duff McKagan már az első pár bulit „fucking awesome”-nak nevezte – szerintünk ezt nem kell lefordítani :)

A turné ázsiai állomásai között szerepelt Yokohama, Mumbai és Bangkok, továbbá európai klasszikusok (Barcelona, München, London/Wembley, Budapest/Puskás aréna), majd a magyar megálló után Dél-Amerikában folytatják október-novemberben, Costa Rica-tól Mexico City-ig.

Münchenben belefutottak a fűkérdésbe (nem úgy): nem csak a koncert volt beszédtéma, hanem az aréna gyepszőnyegének részbeni eltávolítása és visszaültetése, vagyis a „grass management... (mennyire gyorsan és hatékonyan sikerült a stadion gyepét eltávolítani, majd visszahelyezni, hogy a következő futballmeccsre újra játékra kész legyen). Elképesztő mire nem pazarolják az emberek az idejüket :)

Az isztambuli koncerten visszahoztak egy olyan számot, amit már többször is elfelejtettek előadni – a „Out Ta Get Me” című dal már 2017 óta nem szerepelt a setlisten, most viszont ismét felcsendült, ugyanakkor – szintén szokatlan módon – úgy döntöttek, hogy kihagyják a „It’s So Easy” című régi nyitódalt – 1993 óta először.

De természetesen felbukkantak az ÉV KONCERTJÉN is: 

A 2025. július 5-én tartott Black Sabbath búcsúkonceren („Back to the Beginning”, Villa Park, Birmingham) a Guns egy hatszámos, főként Sabbath-coverekből álló szettet játszott, őket a Metallica követte a színpadon, ennek később még lesz jelentősége. Axl – aki életében először találkozott személyesen Ozzyval – azt is megosztotta az X-en, hogy elképesztő élmény volt számára, ahogy a Parkinsonnal küzdő legenda a kihívások ellenére színpadra állt. (Slash nem lépett fel, csupán egy backstage fotón tűnt fel Ozzy-val.) Amúgy közzétettek egy másik fotót is, amelyen James Hetfield és Axl Rose látható a színfalak mögött, együtt – ritka pillanat a két metálóriás számára, a hírhedt 1992-es turné miatt... (Az inkriminált turné a rocktörténelem egyik legbotrányosabbja lett: James Hetfield pirotechnikai balesetet szenvedett Montréalban, majd Axl Rose idő előtt levonult a színpadról – a közönség dühkitörése zavargásba torkollt. A turnét végig feszültség, egók harca és logisztikai káosz jellemezte, ami végül súlyosan megviselte mindkét zenekart – és a rajongókat is.)

A július 15-i koncert menetrendje:

17:00 kapunyitás
18:00 Public Enemy
19:15 Guns N' Roses

 

Minden mást itt leírtunk a koncertről és a zenekarról:

Ismét begurul a Nightrain Budapestre

 

Még több turnéfotót pedig a FB oldalunkon találtok!

 

 

 

 

Guns N’ Roses, Puskás

 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek