„Kiherélték itthon a rockzenét!”

2016/12/08  ·     ·  koncert.hu

Ezt Nagy Feró mondja, amivel nem lenne semmi baj, csak éppen a médiát okolja érte, azt a médiát, amelynek intenzív kiszolgálója ő maga is. Innentől fogva elég érdekes az egész, de lássuk, mit tartogat még nekünk ez a dolog.

„Kiherélték itthon a rockzenét!”

Itthon és külföldön is haldoklik a klasszikus rock. Az okok összetettek: a hazai rockvilág nagyjai közül Nagy Feró a rendszert és a médiát vádolja, Závodi Gábor szerint azonban a változó trendek is közrejátszanak.

Haldoklik a klasszikus rock műfaj hazánkban, amelynek okát a zenei szakma jeles képviselői fejtették meg. A hanyatlás ellen talán van megoldás, de ez egy hosszabb folyamat.

„Itthon folyamatosan kiherélik a rockzenét. A rendszerváltás óta semmi nem változott, nincs igazi szólásszabadság, a médiában a mai napig kisípolják a 8 óra munka szövegét”- mondta Nagy Feró.

Hasonlóan látja Takács Csaba dalszerzője,  Závodi Gábor is  a helyzetet, aki szerint a média és a trend viszonya tyúk-tojás kérdés, amelyben most a rock látszólag alulmarad, de valódi ereje nem tűnik el.

„Ma nem trendi farmerben, Beatrice pólóban rockernek lenni. De a rock igazi ereje ettől még nem gyengül. A líraibb dalokat ugyanúgy átérzik a diszkópatkányok is, mert ezek az értékek a génjeinkben vannak. Lehet, hogy nem mennek el rock koncertre, de otthon titokban lesz majd egy Takács Csaba lemezük” – mondta Závodi Gábor.

Takács Csabát már jó ideje hájpolják a fiúk, és még azt is elnézzük nekik, hogy feltűnősködő gondolatfutamokkal próbálják átszállítani az üzenetet... Ugyanis mi magunk sem látjuk egyéb útját annak, hogy valaki ebből a műfajból kiemelkedjen, mint úgy, hogy a nagy öregek közül valaki(k) melléáll(nak).

Mert a tévés tehetségkutatókra nem nagyon számíthatunk, ugye, Feró?

 


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek