4,5 kilónyi Hobo

2017/09/14  ·     ·  koncert.hu, MTI

Hobo eddigi fél évszázados életműve szinte valamennyi szövegét tartalmazza a most megjelenő Hobo Ludens című két kötetes könyv. A szerző csütörtökön Budapesten elmondta: októberben mutatja be új koncertanyagát, amelyet Bob Dylan dalaiból állított össze.

4,5 kilónyi Hobo

Könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó lesz Földes László Hobóval 2017.09.18-án 17 órakor a Déri Múzeumban (Debrecen, Déri tér 1.).
A belépés díjtalan!

 "A könyvben benne vannak dalszövegeim és fordításaim, novelláim, más írásaim, színdarabok. Csaknem harminc éve Hobo Sapiens címmel jelent meg egy könyvem, a mostaniban ez és a többi kötet is benne van" - jelentette ki Hobo a sajtótájékoztatón.

Hobo kifejtette, hogy a két kötetben szerepelnek a Nemzetiben bemutatott monodrámáinak és színdarabjainak szövegei, így a Csattanuga csucsu, a Ballada a két sebzett hattyúról, A Gulag virágai, a Circus Hungaricus, a korábbi időszakból például a Lombardozzi, az I Love You Budapest, a Csavargók tízparancsolata vagy a Halj meg és nagy leszel!

"Bekerültek irodalmi munkáim is, összesen 1456 oldal a két kötet és 4,5 kiló súlyú, ezért elalvás előtt nem érdemes olvasni. Nem gyűjtöm saját munkáimat, ezért nem beszélhetünk a teljes életműről, de azért majdnem mindent sikerült összegyűjteni" - szögezte le Hobo.

Az MTI kérdésére a szerző-előadó elmondta, hogy a Hobo Ludensbe természetesen benne van legnagyobb könyvsikere, az 1982-ben megjelent Rolling Stones-könyv anyaga is.

"Először százezer példányt nyomtak belőle, valamennyi elfogyott és 40 ezer forintot kaptam érte. Utána még 30 ezret nyomtak belőle, de az után már egy vasat sem láttam. Nem olvasható viszont a Hobo Ludensben a Vázlat egy Petőfi-oratóriumhoz című munkám, amelyet 1972-ben egy rendőrségi házkutatás során, mivel állítólag kimerítette az izgatás tényállását, lefoglaltak. Később el is feledkeztem erről, amíg aztán évtizedekkel később Csepelen valaki oda nem adta, de sajnos utána elvesztettem, pedig Szirtes Edina Mókussal már terveztük, hogy bemutatjuk" - fűzte hozzá Hobo.

Október 3-án a Nemzeti Színházban Lassú vonat címmel koncerten mutatja be új műsorát, Bob Dylan klasszikus dalainak magyar fordításával (A műsor előtte szeptember 28-án a debreceni MODEM-ben látható).

Megjegyezte: a hazai zenésztársadalom lenézi Dylant, mondván, orrhangja van, szövegeit nem értik. "Úgy gondolom, amit mestereinktől kaptunk, kötelességünk továbbadni. Dylan - Viszockij, Jim Morrison, Tom Waits, a Rolling Stones, Allen Ginsberg és mások mellett - a mesterem, a koncerttel legalább a nyitott lelkű emberekhez eljuttatom fontos üzenetét a világról". Szólt arról, hogy 1968-ban az Új Sympozion című újvidéki magyar nyelvű avantgárd irodalmi újságban olvasott először magyar fordításban Dylan-dalszöveget, volt a Desolation Row-t (A pusztítás során).

"Ennek hatására kezdtem szövegeket írni, ennek következménye volt az 1968-ban íródott A Vidám Park éjjeliőre című szövegem, amiből a Vadászat Orgiája lett 1984-ben. Angolul nem tudtam 1968-ban, és megdöbbentem, hogy a rockzene ilyen szövegeket tud létrehozni".

Hobo, könyv, Bob Dylan, Hobo Ludens

 

 

Szólj hozzá!


Jubileumi kiadásra készül az ADE

Jubileumi kiadásra készül az ADE

Harmincadik alkalommal rendezik meg október 21. és 25. között az Amsterdam Dance Eventet (ADE), amely három évtized alatt az elektronikus zene egyik...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A trauma mint szupererő

A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a fesztiválra, ezúttal az Everybody Scream dalaival és a korábbiaknál nyersebb, sötétebb koncertműsorral.

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.
Új koncertek