A 30Y zenekarról neveztek el egy túlkoros darázsfajt

2022/08/09  ·     ·  koncert.hu, MTI

Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka közelében; az egyik fajt a 30Y zenekarról nevezték el.

A 30Y az Ördögkatlanon ( a zenekar oldaláról)

A névadást a közleményben azzal indokolták, hogy a 30Y zenekar több tagja is Ajkán töltötte gyermekkora egy részét és a város neve a zenekar több dalának szövegében is megjelenik, így lett a darázsfaj neve Ajkanesia harmincipsziloni.

A másik faj elnevezése mellett sem lehet csak úgy elmenni: Szabó Márton kutatás-vezető nagyapjáról kapta a nevét: Béla elveszett lábujja (Amissidigitus belai), mivel a nagyapa, Szabó Béla, aki az ajkai szénbányákban dolgozott, egy szerencsés kimenetelűnek mondható bányászbalesetben elvesztette egyik lábujját.

A harmadik darázsfaj neve: Spathiopteryx soosi, azért viseli Soós Miklós nevét, mert a geológus hosszú ideje a magyar dinoszaurusz- és borostyánkő-kutatás lelkes támogatója.

Azon túl, hogy figyelemfelkeltő a névadás, ezek az első fosszilis darázsfajok, amelyeket Magyarország területén találtak, így különlegességük nem csak abban rejlik, hogy eddig a tudomány számára ismeretlenek voltak.

Ami pedig a 30Y-t illeti, őket teljes felállásban legközelebb a STRAND fesztiválon láthatjátok augusztus 19-én, majd dupla koncertet adnak a Kobuciban szeptember 10- és 11-én.

30y, darázs

 

 

Szólj hozzá!


Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...

Egy 72 másodperces kozmikus rejtély ihlette a Muse új albumát – sajnos, ide nem hozzák el egyelőre

A The Wow! Signal címmel jelent meg éppen ma (06.26.) a Muse tizedik stúdióalbuma. Matt Bellamy, Chris Wolstenholme és Dominic Howard ezúttal egy különös csillagászati jelenségből merített inspirációt: a lemez címét és alapötletét az a 72 másodpercig észlelhető rádiójel adta, amely közel fél évszázada foglalkoztatja a...
Új koncertek