A Dal 2017 - A Leander Kills és a Roma Soul a nyerők

2017/01/16  ·     ·  koncert.hu, MTI

Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

A Dal 2017 - A Leander Kills és a Roma Soul a nyerők

A rockos Leander Kills Élet című dala 40 pontot kapott a zsűritől,

ugyanennyi jutott az autentikus cigányzenét modern dolgokkal ötvöző Roma Soulnak, amely a Nyitva a ház című számot énekelte.

Szintén holtverseny alakult ki a 3. helyen, egyaránt 39 ponttal zárt Singh Viki és a Rain című dal,

 

valamint a Spoon 21 előadásában a Deák.

Ötödikként juttatta tovább a zsűri Henderson Dávidot, aki 37 pontot kapott White Shadows című számának előadására.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első válogatón a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel - mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével és sms-ben is szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket a pontszámokat összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Benji és a Karcok című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.

A második válogatót január 21-én, a harmadikat január 28-án rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két elődöntőbe, amely február 4-én és 11-én lesz. A Dal február 18-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek