A magyar válogatott csak 3. lett az ország legnagyobb hiphopversenyén

2017/03/27  ·     ·  koncert.hu

Véget ért a VI. Hungarian Hip Hop Dance Championship. Az ország legelismertebb street dance versenyén több mint ötszáz táncos, közel száz produkcióját értékelte a nemzetközi zsűri.

A magyar válogatott csak 3. lett az ország legnagyobb hiphopversenyén

 A verseny négy kategóriájának dobogós helyezettjei jogosultságot szereztek arra, hogy az amerikai világbajnokságon képviselhessék hazánkat. A nap egyik legnagyobb meglepetése, hogy a magyar válogatott, magabiztossága ellenére csupán a harmadik helyezést érte el a kategóriájában. Ez is elég azonban ahhoz, hogy részt vehessenek a Hip Hop Olimpián.

Az országot az USA-ban augusztus 7-12-e között három csapat képviseli a World Hip Hop Dance Championship bajnokságán.

Dobogós helyezést ért el az első magyar hip hop válogatott, a Full Cool Crew is, akik bár hajszál híján, de így megszerezték a világbajnokságon való részvételi jogot.

Világszínvonalú produkcióval lepte meg a zsűrit egy kaposvári csapat, az NDC Dreamers. A táncosok mind technikájukban, mind előadásmódjukban lenyűgözték a bírákat, így egyértelműen nekik járt az első helyezés a megacrew kategóriában.

A felnőtt kategória tavalyi bajnok csapata, a New Dance World crew idén is magasan kiemelkedett az indulók közül és sikerült megvédenie bajnoki címét.

A rendezvényt Jammal és a GrooveTroop különleges fellépése színesítette, hiszen a közönség ezen a rendezvényen hallhatott először élő hangszereken megszólalni igazi klasszikus hip hop számokat.

Fotó: Nagy László


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek