A magyarok szeretik az élőzenét, sokan járnak koncertekre

2016/10/10  ·     ·  koncert.hu, MTI

Egy felmérés szerint a magyarok 62 százaléka járt az elmúlt egy évben koncerten, ami kétszerese a 2013-as tanulmányban mért eredménynek. A felmérés a hagyományos értelemben vett koncertek mellett a falunapokat, a gasztrofesztiválokat is vizsgálta, de a bisztrókban vagy a színházakban hallható élőzene is beleszámított az eredménybe.Idén először többen hallgattak Magyarországon a YouTube-on zenét, mint a rádióban - derül ki a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért idei zeneipari jelentéséből.

A magyarok szeretik az élőzenét, sokan járnak koncertekre

Főleg a 18-29 éveseknél látványos az online zenék térnyerése: a fiatalok 80 százaléka már a neten hallgatja kedvenceit, míg az 50 és 60 év közöttieknek már csak a 38 százaléka. Utóbbiak 84 százaléka elsősorban rádión hallgat zenét - közölte a ProArt pénteken az MTI-vel.

Telefonon, CD-n vagy más adathordozókon tárolt zenéket ugyanakkor mindegyik vizsgált korosztály hasonló arányban hallgat. A 18 és 29 év közöttiek 46 százaléka választja a zenehallgatásnak ezt a hagyományosabb formáját, a 30 és 49 év közöttiek fele, míg az idősebbeknél ez az arány 58 százalék.

Mint írták, a zeneipari jelentés előzetes eredményeiből is látszik, a magyar zenére jól látható igény van, és az embereknek az sem közömbös, milyen zene szól. A reprezentatív, magyar lakosság körében készült felmérés alapján amikor külföldi és magyar előadók közül kell választani, kétszer annyian voksolunk inkább a hazai zene mellett. A megkérdezettek fele szerint pedig az a lényeg, hogy jó legyen a zene, függetlenül annak nemzetiségétől.

A jelentés megállapítja, hogy a 18-60 éves lakosság 71 százaléka énekelt, majdnem ötöde pedig zenélt hangszeren az elmúlt egy évben. Bár ezek az értékek egyelőre nem összehasonlíthatóak az európai átlaggal, a három évvel ezelőtti adatokhoz képest növekedett a magyarok zenével kapcsolatos aktivitása.

A szakértő hozzátette: az idei kutatás eredményei kedvezőbb képet festenek a magyar zenefogyasztási szokásokról, mint az európai felmérés, itthon jóval nagyobb számokat mértek az élőzene-fogyasztásban és magában a zenélésben is. 


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek