Áttették az Asking Alexandria koncertet az Akváriumba!

2017/03/06  ·     ·  Simonyi Éva

Az eddigi fesztiválos fellépések után most viszont végre eljött az ideje az első magyarországi klubkoncertnek is! A nagy érdeklődésre való tekintettel a koncert végül nem a Dürer Kertben, hanem az Akvárium NagyHalljában lesz március 13-án.

Áttették az Asking Alexandria koncertet az Akváriumba!

A fiatal brit metalcore együttes már sokadjára érkezik hozzánk koncertezni, nem csoda, hiszen a magyar rajongótábor minden koncerten szétszedi a házat. Legutóbb a Strand Fesztiválon játszottak 2016-ban. Én a 2015-ös Parkos koncertjükön tudtam ottlenni, az egészen zseniális volt.

Ben Bruce gitáros még Dubaiban alapított Asking Alexandria névvel együttest, de az első lemez után feloszlottak. Ezután Angliába költözött, és bár ugyanezzel a névvel indult újra az együttes, teljesen új zenészekkel és stílussal, így a mostani Asking Alexandria startolása 2008-ra tehető. Az AA azóta több tagcserén is átesett, legnagyobb jelentőségű talán az énekes Danny Worsnop 2015-ös kiválása volt. Őt az ukrán Denis Shaforostov (stage name: Denis Stoff) váltotta le, aki viszont nem maradt sokáig a csapattal, kb. másfél év együttműködés (és egy közösen elkészített lemez) után a kapcsolat megszakadt köztük (próbálták nem felfújni a dolgot és nem mocskolódni, de nem békében történt az elválás), és azóta ismét Danny zenél az Asking Alexandriával.

Az együttes eddig 4 stúdióalbumot jelentetett meg, legutóbbit 2016-ban “The Black” címmel (ezen még Denis énekel). Bár a rajongók elég vegyesen fogadták Danny visszatérését, az biztos, hogy annak mindenki örül, hogy az Asking Alexandria menetel tovább, és Denis kiválásával nem ért véget a banda története. Én kíváncsian várom a koncertet, biztos érdekes lesz, remélem a fiúk ismét zökkenőmentesen tudnak majd együtt zenélni!

Előzenekarként a műfajban hozzájuk közel álló amerikai és brit metalcore bandák, a The World Alive és a Silent Scream fog játszani.

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek