Az áldozatok hozzátartozói kérték a Bataclan-felvételek bemutatását

2022/04/04  ·     ·  koncert.hu, MTI

2015. november 13-án az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar adott koncertet a párizsi Bataclan klubban, amikor egy terrorista kommandó behatolt a koncertterembe. A három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített, a közvetlen pszichológiailag sérülést szenvedők száma pedig eléri a négyezret.

Fotó: Billboard

A zenekar tagjai az öltözőben bújtak el, de a turnémenedzserük, a 36 esztendős Nick Alexander életét vesztette. Az "Eagles of Death Metal: Nos Amis" című doku a november 13-i támadással kezdődik, majd három hónapon keresztül követi a kaliforniai rockereket, míg visszatérnek a párizsi színpadra. A Live Nation és a HBO koprodukciójában készült filmet 2017-ben mutatták be, és Tom Hanks fia, Colin Hanks rendezte.

Pénteken a koncertteremben készült hang- és képfelvételeket mutattak be a terrortámadás hét hónappal ezelőtt kezdődött perében a párizsi különleges esküdtszéken. Az audiovizuális bizonyítékok bemutatását a túlélők és az áldozatok hozzátartozói kezdeményezték, akik egyben felperesei is a pernek.

Korábban a terrorelhárítási ügyészség úgy ítélte meg, hogy a Bataclanban mobiltelefonnal készült hangfelvétel lejátszása túlságosan megviselné a hallgatóságot, ezért a bizonyítási eljárásban a nyomozók csak azt a fél percet játszották le belőle, amelyen az első sorozatlövések hallhatók.

Az esküdtszék pénteken végül három rövid részletet játszott le abból a két és félórás felvételből, amelyet az egyik néző mobiltelefonjának diktafonja rögzített a terrortámadás alatt.

Az elsőn az Eagles of Death Metal egyik száma hallható, amelyet hirtelen sorozatlövések szakítanak félbe. Amikor a lövések egy perc múlva abbamaradnak, jól hallhatók az ijedt emberek kiáltásai és a sérültek nyögései, majd újrakezdődnek a sorozatlövések, a korábbiaknál is gyorsabb ritmusban.

A második felvételen a rendőrség és a túszok közötti párbeszédből hallható egy részlet, amelyben az egyik túsz azt kiáltja: "Robbanószerkezet van náluk, ne jöjjenek közelebb, mert mindent felrobbantanak!". A harmadik felvételen pedig a túszok kiszabadításának rendőri akciója közbeni zajok hallhatók: lövések után detonációk, kiabálások, majd a kommandósok utasításai. "Gyerünk, gyerünk, gyorsabban, gyorsabban, mindenki emelje fel a kezét, gyerünk, gyerünk!" – kiabálják a kommandósok, miközben kiterelik a teremből a túszokat.

Ezt követően mintegy harminc fotót vetítettek le a tárgyalóteremben a Bataclan rendőrségi helyszíneléséről. A kivetítőn először az épület előtt készült fotók voltak láthatók: a bejárat előtti járdán üvegtörmelékek, elhagyott női táska, kabát. A továbbiakban a koncertterem különböző pontjain, a nézőtéren, a színpadon, a bárpult előtt, a lépcsőkön készült felvételeket mutatták be, amelyeken az agyonlőtt nézők holttestei láthatók. Az egyik öngyilkos merénylő több részre szakadt holtteste is kivehető a lépcsőfordulóban készült egyik felvételen. A terrorista akkor robbantotta fel a testére erősített robbanószerkezetet, amikor a kommandósok megkezdték a túszok kiszabadítását.

A tárgyalóteremben a vádlottak, valamint a védőik és a felperesek több száz ügyvédjén kívül mintegy 250 túlélő és érintett családtag is megjelent. Sokan közülük ősz óta nem voltak a peren, amikor is öt héten át a túlélők tettek tanúvallomást.

A merényletsorozatot – a Stade de France nemzeti stadion közelében három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, egy másik háromtagú terrorkommandó hat kávéház, bár és étterem teraszán ölt meg 39 embert – az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

Az ügyben június végén hirdetnek ítéletet.

 

Miért nem védték meg az embereket a Bataclanban, az Eagles Of Death Metal koncertjén?

 

Világsztár nyitja meg a Bataclant

 

Az Eagles of Death Metal a túlélők előtt lépett fel Párizsban

Bataclan, terror, Eagles of Death Metal

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek