Danyi Attila már Komár Lászlóval zenél az égi zenekarban

2016/11/24  ·     ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Danyi Attila zenész, lemezlovas, koncertszervező, a Scampolo és az Atlantis együttes egykori tagja. A gitáros-orgonást 70 éves korában, hosszú betegség után érte a halál.

Danyi Attila már Komár Lászlóval zenél az égi zenekarban

Danyi Attila a magyarországi beatkorszak fontos alakja volt. 1964-től zenélt, amatőr együttesek (Blue Jeans, Kon-Tiki) után 1966-tól 1970-ig ő volt a zenekarvezető a Scampolóban, amelyben Komár László énekelt, Faragó Judy István gitározott, egy rövid ideig szerepelt a csapatban a billentyűs Presser Gábor és többször fellépett velük Zalatnay Sarolta.

A Csiliben játszottunk a Kon-Tikivel egy reggelig tartó bulin. Komár Maka Bélával állított be. Lehívott a szünetben, mindig nagyon nyers gyerek volt: "Mondok egy titkot, de tartsd a pofád, elviszünk a Scampolóba. Judy leszerel ősszel, te leszel a zenekarvezető." Átmentem, Judy le is szerelt, megcsináltunk egy új Scampolót. A régi műsor kezdetben maradt, Elvisek, Shadowsok. Az én feladatom lett az új zenei irány meghatározása, behoztam a Yardbirdsöt, Spencer Daviest, az Animalst. Kimondott brit rhythm and blues műsorra váltottunk. Ez az 1966-'67-es időszak volt.
(Passzio.hu)

A gitáros, orgonás 1970-ben az Atlantis együttesbe került, amelyben megfordult mások mellett Várkonyi Mátyás (később Generál) és Fekete Gyula (Hungária) is. 1975-től műsorvezetőként és diszkósként is dolgozott, saját lemezboltja volt, és foglalkozott koncertszervezéssel is.

"Volt egy-két nagyon bóvli is, például a Ne írjon fel rendőr bácsi, ami már akkor sem felelt meg a színvonalnak. Mi játszottuk, de ne mondd el senkinek. Kompromisszumokat kellett vállalni. Fel kellett vállalni, hogy jó fiúnak könyveljenek el minket. Komárnak is volt egy nótája, a Maradj egy percig nyugton, amit nagy szerelmi bánatában írt Zalatnaynak. Volt benne trombita, csembaló, csak köze nem volt a mi eredeti stílusunkhoz, ami lemezen megmaradt." (Passzió)

 

A Scampolóval 1984-ben újra összeállt egy turnéra, a csapat a legendás brit Nashville Teensszel lépett fel.

Danyi Attilával Jávorszky Béla Szilárd is készített interjút


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek