Elton John is abbahagyja – de előtte még lenyom egy három évig tartó turnét

2018/01/25  ·     ·  koncert.hu, MTI

Utolsó világkörüli turnéjára indul az ősszel Sir Elton John, utána befejezi a koncertezést. A brit rock 70 éves szupersztárja szerda este személyes videóüzenetben jelentette be döntését.

Fotó:eltonjohn.com

Sir Elton közölte: szeptemberben kezdődő hároméves turnéja ("Farewell Yellow Brick Road") az összes földrészt érinti - a jegyárusítás február 2-án kezdődik -, de a koncertkörút után már családjával szeretné tölteni ideje javát. Biztosította azonban rajongóit arról is, hogy a koncertezéssel felhagy ugyan, a zenének azonban továbbra sem fordít hátat.

Kijelentette: reményei szerint jelennek meg még új albumai, sőt musicaleket is ír. Prioritásai azonban megváltoztak, nem akar teljesen kimaradni gyerekei iskolás éveiből, és fociakadémiára is szeretné vinni őket. "Ez most életem legfontosabb célja" – tette hozzá.

Fotó: today.com

Az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas rockveterán csaknem öt évtizedet töltött a színpadon, és több mint 200 millió lemeze fogyott világszerte. A Candle in the Wind című dal, amelyet az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő emlékére írt, önmagában 33 millió példányban fogyott.

Szerda videótájékoztatójában Sir Elton cáfolta azokat a brit médiaértesüléseket, hogy egészségi állapota miatt hagyna fel a koncertezéssel. Kijelentette: ősszel kezdődő hároméves turnéja 300 fellépésből áll majd, "és higgyék el nekem, aki 300 show-t végigcsinál, az nem beteg".

A zenész szervezetébe 1999-ben szívritmus-szabályozót ültettek be, tavaly pedig kilenc fellépését le kellett mondania Las Vegasban és Kaliforniában, miután dél-amerikai turnéján közelebbről nem részletezett, de orvosai szerint "ritka és potenciálisan halálos" baktériumfertőzést szedett össze. A fertőzés miatt két éjszakát intenzív osztályon is kellett töltenie. Sir Eltonnak 2012-ben is koncerteket kellet törölnie súlyos légzőszervi fertőzés miatt.


 

 

Szólj hozzá!


Újra megjelentek az EAST legendás albumai

Újra megjelentek az EAST legendás albumai

A magyar progresszív rockzene egyik legmeghatározóbb együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. 1975. november 15-én léptek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

Június 25-én ismét megtelik a Budapest Aréna energiával: a OneRepublic visszatér, hogy élőben idézze fel az elmúlt évek legfontosabb dalaival mindazt, amiért a közönség újra és újra visszatér hozzájuk.

A Foo Fighters bejelentette az európai turné állomásait – Budapest nincs közöttük

A Foo Fighters bejelentette TAKE COVER TOUR című 2026-os európai turnéját – a kontinens legnagyobb stadionjait és fesztiváljait járják végig június és július között.
Új koncertek