Evvel A DALban mondom el: az egész műsor leggyengébb láncszeme a zsűri

2017/02/14  ·     ·  Juhász Vali

Most, hogy végignéztem (végigszenvedtem) a válogatókat és a valamiért elődöntőnek nevezett két középdöntőt, támadtak kételyeim ezzel az egész műsorral kapcsolatban.

Evvel A DALban mondom el: az egész műsor leggyengébb láncszeme a zsűri

Azt értem, hogy van ez az európai dalfesztivál, amelyből az évtizedek alatt néha kinőtt egy-egy menő együttes, énekes, aki később is sikeres tudott lenni (pl. az ABBA, mint a legeklatánsabb példa). DE! Mindenképpen az az érzésem, hogy Magyarországon ez a műsor nem erről szól.

Az úgynevezett tehetségkutatók célja ismert: még fel nem fedezett énekesek, dalszerzők bemutatkozása, karrierjük beindítása. Persze néha ide be-becsúszik pár profi, aki már igazából készen van, de kevés fellépési lehetősége adódik. Vagy egy új társulás, új zenei projekt, amit be szeretnének mutatni Vagy valakik az országos ismertségre törekedve neveznek be. Ez A DAL című műsorban is így van, bár ez elvileg nem egy klasszikus tehetségkutató. Így aztán olyan, mintha nem is lenne meghatározva, hogy mi is a konkrét cél. Persze, tudjuk, hogy egy magyar, igényes, szövegében és zenéjében is izgalmas (trendi, fancy és szexi?) szerzeményt küldjünk ki az idén Kijevbe.

Mégis, mivel minden körben ugyanazt a produkciót adják elő a versenyzők, kicsit megzavarodik az ember, hogy az, ami az első körben még tetszett, abból hogy lett közben szar. Legalábbis a zsűri szerint. Néhány művész megfogadta a tanácsokat az elődöntőből, néhányan pedig lázadtak, és nem csináltak semmit a dalukkal, hanem ugyanúgy hagyták. De ebben sem volt logika, ahol belenyúltak, ott azt is fikázták, ahol nem, ott meg tetszett minden. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy az egész műsor leggyengébb láncszeme a zsűri. De az is lehet, hogy legerősebb, de nem szeretném azt feltételezni, hogy már most megvan a győztes és ők csak erre erősítenek rá, de nem merném kizárni sem.

A nyolc döntőbe jutott produkcióból a felét nagyjából kicsapkodtam volna. A zsűri azonban olyanokról is áradozott, akik egyáltalán nem valóak oda. Ezt volt az érzésem az előző években a Passeddel kapcsolatban is, bár néhány sznob zenekritikus őket látta volna a semmi kis dalukkal az Eurovízión. Jó, bemutatkoztak, láttuk őket, köszi.

Kb ez a véleményem Kanizsa Gináról is, akiről én nem hallottam eddig (persze, ez semmit sem jelent), ő nagy művésznő látszólag, de azért hamiskás, és túlvállalta kicsit magát ezzel a dallal (jártak így egy páran). Nem baj, a zsűri el volt ájulva tőle.

Radics Gigivel küzdök, szerettem a dalát és jó lenne az Eurovízióra is, amennyiben a nagyívű dalokat vesszük alapul. De nem tudom megszokni ezeket a nagy levegőket, értem én, hogy ez egy technika, de én nem szeretem.

A Soulwawe nyilván megérdemli ennyi év munka után, hogy végre megismerje őket az ország, kicsit olyan figuárk nekem, mint Petruska volt. De talán nem ezzel a dallal kellett volna nevezniük. Ennyiszer egy refrént nem lehet énekelni egy nótában.

A Leander Kills tök jó, hogy bejutott, de ez a dal szörnyű. Én a szöveggel sem voltam kibékülve, Köteles Leander nagy forma, de nekem ez egy gyenge, erőtlen produkció. Két gitár ide vagy oda, nagyjából ennyi volt a jó az egészben.

Nagyon izgalmas volt Zävodi és Berkes Olivér dala, elsőre nem annyira tetszett, de szerintem mostanra beérett a dolog.

Tóth Gabi és Pápai Joci a nagy visszatérők. Gabi meglehetősen megosztó, vagy imádják, vagy utálják. Nekem nincs bajom ezzel a cuccal, már tavaly vagy tavalyelőtt a Friderikusz-műsorban beszélt arról, hogy a népdalokat mennyire szereti, és ott Fridi ösztönözte is, hogy foglalkozzon ezzel. Hát tessék. Sodró az egész, szerintem a csaj jól énekel, én nem haragszom rá. Joci produkciója nagyon hasonló Oláh Gergőékéhez (bár inkább a tavalyihoz, ők talán ezért is estek ki most), de jó az egész, én a rapbetéttel nem vagyok kibékülve teljesen, talán lehetne rövidebb, vagy el is lehetne hagyni, de nem én vagyok a zsűri.

Kállay Saunders András az örök Eurovíziós szereplőnkké kezd válni. Ez a dal is oké, és ők nagyon jók élőben (a nyári Strand fesztiválon volt szerencsém hallani őket), András biztosan énekel, a zene izgalmas, de hát ugyanazt, ugye, nem lehet küldeni néhány év eltéréssel.

A zsűriről mondhatnék valamit, de inkább nem teszem, egyszerűen csak annyi, hogy nem logikus sokszor, amiket mondanak, és nem hagyják magukat elsodorni a dalokkal, inkább koncepciót gyártanak mindhez. Dehát ez a dolguk, mert különben nincs műsor.

Hét végén döntő, kíváncsi vagyok, hogy dönt a közönség, mert azt hiszem, most már leginkább ők fognak szavazni, a zsűri csak beszél. Az eddig is ment...

Az Eurovízión meg tökmindegy, mert Európában nem vagyunk túl népszerűek, és ez a dalfesztivál majdnem annyira politika, mint amennyire ízlés kérdése. Ha bevalljuk magunknak, ha nem.

A dalok itt

Fotó: MTI


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek