Ez nem egy szokásos Európa Kiadó-koncert lesz!

2018/01/08  ·     ·  koncert.hu

Több szempontból is különleges fellépéssel nyitja az új évet az Európa Kiadó. Menyhárt Jenőéknek ez lesz az első 2018-as koncertje, a MOMKultban új dalt mutatnak be, plusz: ezen az estén a klasszikusok mellett elhangzik a zenekar új felállásában írt összes új száma, mi több: itt veszik fel az ezekhez készülő videók anyagát is. Ráadásként: a klasszikus párosítás áll színpadra: Európa Kiadó – előtte Balaton.

Fotó: Talabér Géza
Az Európa Kiadó a magyar underground egyik kulcszenekara. A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő köré szerveződő formáció története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta újra magát. Az idők során úgy tudott megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és független szellemiségét, valamint jelenidejűségét fennállása során végig következetesen megőrizte. Bár többgenerációs közönsége kívülről fújja az olyan klasszikusokat, mint a Romolj meg, a Küldj egy jelet, vagy a Mocskos idők, az Európa Kiadó különféle korszakai során egyszer sem vált a saját tribute-zenekarává.
A január 20-án a MOMKultban elhangzó vadonatúj Európa Kiadó-dalt, és a korábbi koncertről már ismert új számokat lemezelőzetes jelleggel mutatja be a zenekar, hiszen az összesen négy szerzemény tavasszal EP formájában is megjelenik majd.

A koncerten elhangzó új dalokat az Európa Kiadónak az a felállása készítette, mely körülbelül egy éve működik (Menyhárt Jenő mellett: Tóth Zoltán Spenót, Bujdosó János, Kálmán András és Gyenge Lajos), és egyre nagyobb sikerrel koncertezik.
Időpont: 2018. január 20.
Kezdés: 19.00
Helyszín: MOMKult, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Európa Kiadó, koncert, MOM

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek