Freddie Mercury emléktáblát kapott Londonban

2016/09/02  ·     ·  koncert.hu, MTI

Emléktáblát avattak fel Freddie Mercury első londoni otthonánál - tette közzé a BBC hírportálja.

Freddie Mercury emléktáblát kapott Londonban

A Queen egykori frontembere 1964-ben, 17 évesen költözött családjával a nyugat-londoni Felthamben álló ikerházba, miután elhagyták Zanzibárt. Az énekes az itt töltött évek alatt ismerkedett meg a zenekar két másik tagjával, Brian Mayjel és Roger Taylorral. Kashmira Cooke, Freddie Mercury lánytestvére szerint a zenész "titokban nagyon büszke lenne és megtiszteltetésnek érezné" a tábla kihelyezését.

Mercury szülei, Jer és Bomi Bulsara azután döntöttek Zanzibár elhagyásáról, hogy a terület visszanyerte függetlenségét Nagy-Britanniától. Cooke szerint a testvére rajzolással és zenehallgatással, különösen Jimi Hendrix muzsikájával töltötte a legtöbb időt a házban.

"Órákat töltött a fürdőszobában frizurájának tökéletesítésével. Akkoriban ez nagyon bosszantott, mivel csak egy fürdőszobánk volt" – idézte fel Cooke. Mercury akkoriban az Ealing Art College-ban tanult és a Heathrow repülőtéren dolgozott.

A zenész 1991-ben halt meg 45 éves korában. Szeptember 5-én ünnepelné 70. születésnapját.

Az English Heritage brit örökségvédelmi szervezet úgynevezett kék tábláját (blue plaque) olyan néhai közéleti személyiségek - köztük sportolóknak, politikusoknak, színészeknek - emlékére szokták elhelyezni, akiknek tevékenységét az utókor kiemelkedőnek ítéli.



 


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek