Isten véled... – Meghalt Aradszky László

2017/10/09  ·     ·  Index.hu, koncert.hu

A család az Indexet értesítette hétfő reggel.

Fotó: aradszky.hu

"Kedves Rajongók, Pályatársak, Barátok, Ferencváros szurkolók és a foci egyéb szerelmesei! Mély megrendüléssel tudatjuk a fájdalmas hírt, hogy Aradszky László táncdalénekes vasárnap este óta már nincs köztünk, életének 83. évében elhunyt" - írta hétfő reggel az Indexnek a gyászoló család.

Aradszky otthonában halt meg, nem volt előjele. Vasárnap este fél tíz körül riasztották a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani, mondta a portál megkeresésére Aradszky Zsolt, Aradszky László fia. A halál okát három napon belül fogják megállapítani, több részletet egyelőre nem tudni. Temetéséről később intézkednek, a részletekről a nyilvánosságot tájékoztatni fogják.

Honlapján ezt írta magáról:

1960-61-ben Rádióstúdiós és OSZK-stúdiós növendék voltam. Tanárok: Vécsey Ernő és Balassa Tamás. 1962-ben Rádió Tánczenei Hangverseny (Erkel Szinház) Megosztott első helyezés. A dalom szerzői Dobos Attila - S. Nagy István. Még ide-oda húz a szív. Ettől kezdve sorba jönnek a rádió és hanglemezfelvételeim.

1966-ban a Rádió Tessék választani hangversenyét az "Isten véled édes Piroskám" című versenydalommal megnyertem. Szerzőim: Dobos Attila–Szenes Iván. Röviddel később ezzel a koronggal én lettem a Magyar Hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese. Két hónap leforgása után a második is, hiszen a Lovas –S. Nagy számomra írt dallal értem el a több mint százezres példányszámot. Pókháló az ablakon... Valamennyi nagy fesztivál döntőse voltam.

1967-ben az "Annál az első ügyetlen csóknál" - című Dobos-Szenes dallal a második helyezést értem el, a legjobb előadói díjat kaptam és a fesztiválok első aranylemezese is lehettem.

A 41-éves pályám során eddig számtalan európai országban jártam fellépni a hazai szereplések mellett, és több ízben jártam Kanadában, Amerikában, és megfordultam Ausztráliában is.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy nagy generáció meghatározó táncdalénekese távozott ezen az októberi vasárnapon. Még a negyvenesek-ötvenesek is fújják a dalait, noha ők még meg sem születtek, amikor Aradszky László dalaitól visszhangzott minden bár... A melódiái mindörökre fennmaradnak, mint ahogy semmivel össze nem keverhető hangja is.

82 éves volt.

Isten véled, édes Lacikám!

gyász, Aradszky László

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek