Kelly Clarkson Twitteren kelt az LGBTQ közösség védelmére

2018/08/24  ·     ·  Simonyi Éva

Az énekesnő posztjában azt írja: “a szerelem két ember között ünneplésre méltó”.

Kelly Clarkson Twitteren kelt az LGBTQ közösség védelmére

Mióta csak megnyerte az American Idol tehetségkutató első szériáját, a popénekesnő Kelly Clarkson nagy védelmezője az LGBTQ közösségnek. Volt olyan eset, hogy a The Voice műsor zsűritagjaként állt ki egy versenyző mellett, de szerepel meleg pár az egyik klipjében is, illetve folyamatos támogatásáról biztosítja queer rajongóit.

 

A támogatásnak az is része, hogy kiállsz egy olyan közösségért, akit atrocitás ér. Kelly ettől most sem riadt vissza, augusztus 20-án egy gyűlölködő tweetet nem hagyott szó nélkül. Egy kommentelő az énekesnő azonos neműek házasságát támogató megnyilvánulására válaszolt, amelyben homofób jelzővel illette a melegeket, és azt írta, a homoszexualitás bűn.

Ahelyett, hogy ignorálta volna ezt, Clarkson úgy döntött, mégiscsak válaszol neki. Azt írta: “Erre most majdnem nem válaszoltam, mert a gyűlölet nem érdemel figyelmet, de tudjátok mit? Az igazság viszont igen! Az igazság pedig az, hogy az Isten maga a szeretet, és a szeretet két ember között ünneplésre méltó, nem pedig elítélésre, véleményem szerint. Én is szeretlek, bár másképp látjuk a világot, és másképp szeretünk.”

Itt olvasható az eredeti tweet.

A rajongók ezután nemcsak amiatt emelték az egekbe Kelly-t, amiért megvédte queer rajongóit, hanem azért is, ahogyan kezelte: senkit nem ócsárolt, bántott meg, hanem abszolút pozitív volt az üzenet.

Forrás

 

Kelly Clarkson, Twitter, LGBTQ

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek