Kiosztották a legjobb lemezeknek járó Gramofon-díjat

2016/12/16  ·     ·  koncert.hu, MTI

Várjon Dénes, Baráti Kristóf, Borbély Mihály, a Bágyi Balázs New Quartet és az Oláh Gipsy Beats is Gramofon-díjat vehet át a péntek esti díjkiosztón, amelyen a legjobb klasszikus zenei, dzsessz- és népzenei/világzenei hanglemezeket ismerik el.

Kiosztották a legjobb lemezeknek járó Gramofon-díjat

A díjakat a Gramofon - Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben, az idei a tizenhatodik díjkiosztó. A döntésben kereskedelmi (lemezeladási) szempontok sohasem játszanak szerepet, kizárólag a művészi minőség és a felvételtechnikai megvalósítás színvonala dönt.

Az év legjobb magyar klasszikus zenei hanglemeze díját

megosztva nyerte Beethoven összes zongoraversenye Várjon Dénes előadásában, a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével (kiadó: Hungaroton), valamint Mozart összes hegedűversenye Baráti Kristóf és a Magyar Kamarazenekar tolmácsolásában (Brilliant Classics).

Az év legjobb külföldi klasszikus zenei hanglemeze kategóriában

is két győztest hirdettek: Sosztakovics Csellóversenyeit (Gautier Capucon, Mariinszkij Zenekar, Valerij Gergiev, kiadó: Erato) és Grigorij Szokolov zongoraművész Schubert-Beethoven albumát (Deutsche Grammophon).

Az év legjobb magyar jazzlemeze

(szintén megosztva) Borbély Mihály Gyere hozzám estére című albuma (BMC Records) és a Bágyi Balázs New Quartet Homage to Shakespeare című CD-je (Tom-Tom Records). Az év legjobb külföldi jazzlemeze (ugyancsak megosztva) a Charles Lloyd & The Marvels I Long to See You (Blue Note), valamint Joshua Redman és Brad Mehldau Nearness című duólemeze (Nonesuch).

Az év legjobb népzenei/világzenei lemeze

az Oláh Gipsy Beats No. 1 című albuma (Fonó). Az év legjobb DVD-produkciója Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operája Jonas Kaufmann főszereplésével, a Staatskapelle Dresden közreműködésével, Christian Thielemann vezényletével (Sony Classical). Az év legjobb archív felvétele (újrakiadása) a Bartók, a zongorista című dupla CD lett (Hungaroton).

Az idei Gramofon-díjak öttagú nemzetközi zsűrijében Remy Franck, a luxemburgi Pizzicato magazin főszerkesztője, Michelle Debra, a belga Crescendo folyóirat igazgatója, Martin Hoffmeister, a német MDR Rádió zenei igazgatója, valamint a Gramofon főszerkesztő-helyettese, Bércesi Barbara és főszerkesztője, Retkes Attila kapott helyet.

A díj hivatalos szakmai partnere az International Classical Music Awards (ICMA).


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek