Marc Anthony nem vette észre, hogy nyolc éven keresztül lenyúlták

2017/10/18  ·     ·  Juhász Vali

Jennifer Lopez exének zsebéből kihúztak néhány millió dollárt, ráadásul az is kiderült, hogy az állítólagos fosztogatás 8 évig tartott – tudta meg a TMZ.

Marc Anthony nem vette észre, hogy nyolc éven keresztül lenyúlták

Kyle Tessiero egy new yorki számviteli óriáscégnél dolgozott, ahol Marc, Drake és Pharrell pénzügyeit is kezelték. A TMZ által szerzett dokumentumok szerint Tessiero 2007-ben kezdett a cégnél, és kihallgatása során bevallotta, hogy gyakorlatilag rögtön és simán hozzáfért Marc bankszámláihoz és hitelkártyáihoz.

De nem csak nézergette a sztár egyenlegét: több millió dollár értékben vásárolgatott Marc hitelkártyáiról, és 2009-től 2017-ig a bankszámláit is elérte. Az énekes vagyonát használta arra, hogy nagyvilági életet éljen a város különböző szórakozóhelyein.

Az elmúlt 4 évben Tessiero vérszemet kapott: az iratok szerint 2,5 millió dollárt nyúlt le Marc bankszámlájáról.

Első körben nagyértékű lopással vádolják, amiért 25 év börtönbüntetést kaphat, ha elítélik.



Jennifer Lopez, Marc Anthony, bulvár

 

 

Szólj hozzá!


Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön:...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén ünnepelte (kb.) 30. évfordulóját. Ennek apropóján régi és még régebbi tagok, valamint meglepetésvendégek lepték el a színpadot, megidézve tova szállt fiatalságunk darabkáit.
Új koncertek