Meat Loaf összeesett koncert közben, kórházba vitték

2016/06/20  ·     ·  koncert.hu, MTI

Összeesett a színpadon Meat Loaf amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén még múlt héten.

Meat Loaf összeesett koncert közben, kórházba vitték

A 68 éves zenészt kórházba vitték, az állapotáról az énekes Facebook-oldalán közzétett közlemény szerint "súlyos kiszáradásban szenved, de gyors és teljes talpra állása várható. Alapvető életfunkció stabilak, de további vizsgálatokat végeznek el nála".

Meat Loaf az utóbbi napokban betegségre hivatkozva lemondta kanadai turnéja két másik fellépését.

Az Edmonton's Jubilee Auditoriumban tartott koncertről készült felvételen látszik, hogy amikor az énekes az I Would Do Anything For Love című dalát énekli, elejti mikrofonját és a földre zuhan. Zenésztársai odasietnek hozzá, a zene azonnal elhalkul.

Az albertai egészségügyi központ szóvivője elmondta, hogy bevittek hozzájuk a koncertcsarnokból egy pácienst, ám személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta az azonosítását és a felvilágosítást egészségi állapotáról.

Meat Loaf, valódi nevén Marvin Lee Aday legismertebb albuma az 1977-es Bat Out of Hell, amely az egyik legnagyobb példányszámban eladott lemez a világon. I'd Do Anything for Love című dala Grammy-díjat kapott.  Az amerikai rocker már 2013-ban úgy nyilatkozott, hogy Last At Bat elnevezésű turnéja lesz az utolsó, mivel az elmúlt években sok egészségi problémával kellett megküzdenie. Meat Loaf 2007-ben lemondott egy európai turnét, miután cisztát találtak a hangszálain. Később ismét megrémítette rajongóit, amikor 2011-ben összeesett a színpadon: az eszméletvesztést akkor korábbi agyrázkódásával és asztmájával magyarázta. A zenész azonban továbbra is vállalt fellépéseket.


 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek