Még egy zenekar, akiket nem láthatunk többé

2017/03/06  ·     ·  Simonyi Éva

Bejelentette feloszlását a HIM. A finn love-metál banda a ‘90-es évek óta nagy hatással van a zenei életre, így megszűnésük nagy űrt hagy maga után.

Még egy zenekar, akiket nem láthatunk többé

A Ville Valo vezette finn formáció magyar idő szerint március 5-én, vasárnap este jelentette be Facebook oldalán, hogy 26 éves pályafutása után a HIM útja végéhez ért. A júniusban induló búcsúturné során 35 koncertet adnak 14 országban (még 10 koncertet nem jelentettek be, de ezek amerikai és finn helyszínek lesznek), hogy meg tudják köszönni rajongóiknak a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kaptak az évek során. Magyarország sajnos nem szerepel a koncertlista helyszínei között, de már útjára indítottak egy petíciót, reménykedve, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egy budapesti koncertet is beiktatnak majd.

A HIM 1991-ben alakult meg His Infernal Majesty (~ Pokoli Őfensége/Őméltósága) néven, de hosszútávon a kezdőbetűkből kialakított rövidítés maradt meg. A metal hangzás mellé már a kezdetekben is a szerelem és a halál témája köré építették dalaikat, így alakult ki a jellegzetes “love metal” műfaj és kifejezés. Megalakulásuk óta nem volt hosszabb szünet, nagylemezeket is szépen rendszeresen adtak ki, leghíresebb albumuk talán a ‘99-es Razorblade Romance (Join Me in Death, Right Here in My Arms, Bury Me Deep Inside Your Heart), és a ‘03-as Love Metal (The Funeral of Hearts, Buried Alive by Love). Magyarországon már többször is adtak koncertet, legutóbb 2015-ben a FEZEN fesztiválon.

 

 

 

A basszusgitáros Mige így búcsúzik :

“...szeretnénk felajánlani nektek a lehetőséget, hogy utoljára megnézhessétek egy koncertünket Őfensége szolgálatában. De ez a búcsúturné nem egy könnyes, szomorú esemény lesz, hanem a love metálnak, és annak minden dicsőségének és szépségének ünneplése!”

Bár az elmúlt időszakban nem voltak túl aktívak, és lemezük is 2013-ban jelent meg utoljára (Tears On Tape), engem meglepett a hír, és nem vagyok egyedül, amikor azt mondom: sokunknak fognak hiányozni. Búcsúzóul az egyik legnagyobb klasszikus tőlük:

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek