Meghalt Moha, a Happy Gang egyik alapítója

2017/03/06  ·     ·  koncert.hu, MTI

Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja – közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel.

Meghalt Moha, a Happy Gang egyik alapítója

A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.

A Moha(man) művésznéven ismert rapper, előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Moha 1993-ban volt osztálytársaival, Coryval és Vitaminnal alapította meg az együttest, 1994-ben jelent meg első albumuk, Zimme-zumm címmel. A második album a Boojaka, ezt 1995-ben követte. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle.

 

Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony.

A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg. 2011-ben a formáció visszatért a színpadra, de Moha nélkül. Ennek lehetséges okait a Borsnak tárta fel annak idején:

"A Happy Gang valójában ugródeszka volt ahhoz, hogy megvalósítsam a gyermekkori álmaimat: rapzenével foglalkozzak. Rengeteg pénzem volt, amit úgy, ahogy volt, fel is éltem. Amellett, hogy saját rapkarrieremet igazgattam, csináltam egy lemezkiadót, ahol általam felfedezett és egyben tehetségesnek vélt rappereknek próbáltam lehetőséget adni, hogy kitörjenek. Amíg volt pénzem, addig haver voltam, aztán amikor elfogyott a della, akkor hirtelen eltűnt mellőlem mindenki. Én közben eldrogoztam mindenem. Volt, amikor napokig haza sem találtam, közben otthon várt a feleségem és a gyerekem. Rá is ment a kapcsolatom."

Meggyes Roland az X-faktorban is feltűnt nem olyan rég.

A zenekar a FB oldalán búcsúzik tőle:

"Sziasztok, most kaptam ezt a felfoghatatlan hirt... :( Reszvetem nyilvanitom az egesz csaladnak. Nyugodj bekeben Roland."

 


Képtár

  • Meghalt Moha, a Happy Gang egyik alapítója kép 55523
 

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek