Musical készül Amy Winehouse tragikus haláláról

2017/10/13  ·     ·  Juhász Vali

Amy Winehouse felfelé ívelő pályáját és tragikus halálát dolgozza fel egy új West End musical a tervek szerint. A dalain keresztül mutatja be Amyt – többek között a Rehab és a Tears Dry On Their Own című dalok is elhangoznak.

Fotó: Pinterest

Az énekesnő hat évvel ezelőtt halt meg alkoholmérgezésben mindössze 27 évesen. Most apja, Mitch azt tervezi, hogy elmeséli lánya életének történetét a jövő generációi számára – a dalokon keresztül.

"Az életét és zenéjét ünneplő musical a közeljövő generációjának szól" - mondta a The Sunnak. A West End számára készülne. Olyan dolgot akarunk csinálni, amivel Amyre emlékezhetünk. Arra, amilyen volt, és az sokkal több, mint a drogok és az alkohol.
Szeretnénk pozitívumokat bemutatni, pédául arról, hogyan fejlődött zeneileg. Soha nem hallunk többek között arról, hogy a halála előtti három évben megszabadult a drogoktól, tiszta volt."

Jay-Z egy interjúban elmesélte, hogy ő és Beyonce megpróbálták megmenteni Amy Winehouse-t 2011-es tragikus halála előtt. Egy fellépése során találkoztak a láthatóan bajban lévő énekesnővel egy New York-i pubban, a Spotted Pigben, 2007-ben. Jay, állítása szerint, könyörgött neki, hogy menjen vele és feleségével. "Ránéztem, és azt éreztem, velünk kellene maradnia" – mondta egy interjúban, és hozzátette, hogy nagyon megrémítette a Rehab című dal.

"Azt mondta nekünk, azért írta a dalt, mert megpróbálták őt rehabilitációra kényszeríteni, de ő nem ment! Minek?" – kérdezte."El kell menned!" – mondtuk neki.

A páros a következő évben a Rehab remixén dolgozott együtt vele, Jay pedig áradozott a tehetségéről. "Amikor meghallom Amy Winehouse-t, hiszem, hogy a szíve és a lelke benne van a zenében" – mondta Jay Z.

Amikor 2011. július 23-án, 27 éves korában Camdeni otthonában holtan találták az ágyában, az elsők között tisztelgett előtte.

"RIP AMY. Tears Dry On their Own - ez a kedvenc dalom ettől a csodálatos tehetségű énekesnőtől" – mondta.

A cikk forrása



Amy Winehouse, musical, Jay-Z, Beyonce

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek