Többször is fellépett Budapesten a tegnap elhunyt John Wetton

2017/02/01  ·     ·  koncert.hu, MTI

Hatvanhét évesen kedden elhunyt Londonban John Wetton, a progresszív rock történetének kiemelkedő alakja. A basszusgitáros, énekes, dalszerző, az Asia, a King Crimson és több más világhírű csapat zenésze Budapesten is járt és zenélt az After Cryinggal.

Többször is fellépett Budapesten a tegnap elhunyt John Wetton

 Wetton halálhírét londoni kiadója közölte.

"Fantasztikus dallam- és harmóniakezelés jellemezte, amit komoly zenei képzésének is köszönhetett, emellett páratlan hangi adottságai voltak, azonnal fel lehetett ismerni az éneklését. Szerény, kedves fickó volt, aki soha nem balhézott, ha kellett, cipelte a saját cuccát, soha nem voltak sztárallűrjei és a legnagyobb profizmussal állt hozzá minden produkcióhoz" - idézte fel Egervári Gábor, a több mint harminc éve működő After Crying egyik alapítója szerdán az MTI-nek.

John Wetton kétszer is játszott együtt az After Cryinggal. Húsz évvel ezelőtt, 1997 augusztusában fellépett a Budai Parkszínpadon a Nyugati Kapu című zenei fesztiválon, amelyen műsora végén közösen adták elő a Starlesst, a King Crimson csodálatos dalát. A Starless budapesti felvétele John Wettonnal lemezen is hallható, hiszen felkerült az After Crying 2000-ben megjelent Struggle for Life című dupla koncertalbumára.

A progresszív rock és a komolyzene határán egyensúlyozó After Crying szövegírója, fuvolása, az élő hangzásért is felelő Egervári Gábor elmondta, hogy Wettont a budai koncert előtt egy Skodával vitték fel próbahelyükre, a Jókai klubba.

"Kölcsönkapta Pejtsik Peti lila színű Ibanez basszusgitárját, eljátszottuk a Starlesst, és a végén közölte: ezt nem kell jobban csinálni. Másnap a beálláson elképesztő volt látni, hogy produkciója teljes hangosítását a hangszereként kezelte. Az előadáson szakadt az eső, de ez sem zavarta, végigjátszotta a programját" - mesélte Egervári Gábor.

John Wetton 1999-en a Budapest Kongresszusi Központban egy jótékonysági gálán szintén előadott egy King Crimson-dalt az After Cryinggal, akkor a The Night Watch-ot. Mint a magyar zenész megjegyezte, egy évvel később Mexikóban egy progrock fesztiválon is találkoztak.

"Nagyon jó, szinte baráti kapcsolatba kerültünk. Amikor Mexicaliból elindultunk vissza az Egyesült Államokba, a határőrök nem engedték át rozzant buszunkat, így gyalogszerrel mentünk együtt tovább, a hűvös időben megosztottuk vele maradék Unicumunkat".

A King Crimson 1974-ben megjelent Red című lemeze óriási hatással volt az After Cryingra. Az volt a Fripp-Wetton-Bruford trió utolsó közös albuma, és ahogy Egervári Gábor fogalmazott, "egy döbbenetes klasszikust tettek le az asztalra".

John Wetton 1949-ben született, 1965-ben lépett a zenei pályára és 1972-ben csatlakozott a King Crimsonhoz, amellyel három kiemelkedő albumot (Lark's Tongues in Aspic - 1973; Starless and Bible Black - 1974; Red - 1974) készített. Játszott a Uriah Heep-ben, a UK-ben, majd 1981-ben alapító tagja volt Asiának, a rendkívül sikeres supergroupnak, amelyben a Yesből érkezett két zenésszel, Steve Howe gitárossal és Geoff Downers billentyűssel, valamint Carl Palmer dobossal (Emerson, Lake & Palmer) játszott együtt és egészen a közelmúltig felléptek.

Szerepelt a Wishbone Ash-ben, dolgozott együtt Bryan Ferryvel és a Roxy Music-kal, Steve Hackett-tel (ex-Genesis) és hat szólóalbumot is készített. John Wetton az Asiával kétszer, 2008-ban és 2011-ben is fellépett Budapesten.

Halálát vastagbélrák okozta.


 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek