Újra együtt van a zenekar – meghalt a Motörhead harmadik alapítótagja is

2018/01/11  ·     ·  koncert.hu, MTI

Pár órával ezelőtt posztolta a zenekar, hogy Edward Allan Clarke – "vagy ahogy mindannyian ismertük és szerettük" – Fast Eddie Clarke tegnap tüdőgyulladásban elhunyt. 67 éves volt. Immáron mindhárom alapító a csillagok között zenél.

Egyesült az eredeti banda... (Fast Eddie Clark Official)

Az Edward Allan Clarke néven anyakönyvezett zenész haláláról a Motörhead közösségi oldala adott hírt csütörtökön. A heavy metál zenekar klasszikus felállásából, amely az első öt lemezt készítette, ő halt meg utoljára. 2015-ben hunyt el az énekes-basszusgitáros, Lemmy Kilmister és Philthy Animal Taylor dobos. Fast Eddie Clarke 1982-ben a Motörhead amerikai turnéján lépett ki a zenekarból, miután a hírek szerint elégedetlen volt az Iron Fist című albummal. Távozása után megalakította a Fastway elnevezésű együttest, amelyben az UFO korábbi basszusgitárosával, Pete Way-jel zenélt együtt.

"OH MY FUCKING GOD, THIS IS TERRIBLE NEWS, THE LAST OF THE THREE AMIGOS" – írta Mikkey Dee, aki azt is megjegyezte, hogy nemrég találkozott Eddie-vel, és úgy látta, jó állapotban van, éppen ezért sokkolta a hír.

A zenekar posztja itt található.

Clarke a Motörhead egyik alapítója volt – Lemmyvel és Phil Taylor dobossal együtt, mindketten 2015-ben mentek el. A zenekar olyan nagy slágereiben működött közre, mint pl. az Ace of Spades.

Fotó: Fast Eddie Clark Official

Eddie utolsó FB-üzenete így hangzott:

"Mindenkinek boldog új évet! Lássuk, mit hoz 2018!"

Fast Eddie Clarke-kal a Hammerworld készített interjút egy éve, itt találjátok.

 

 

Motörhead, gyász, Fast Eddie Clarke

 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek