Aki valaha játszott a szolnoki Frakk Lazító nevű klubban, biztosan találkozott Szabó Károllyal. Elsőre az lehetett a benyomásunk, hogy valamilyen ős-rockzenekar tagja, hosszú haj copfba fogva, szakáll, bőrnadrág, bőrdzseki volt az állandó viselete. Kedves, barátságos figurája volt a backstage-nek és a keverőpultnak, aki még a rajongókkal is jó kapcsolatot ápolt.
Volt olyan időszaka az életünknek a barátaimmal, amikor egy-egy jó koncertért elzarándolkoltunk vidékre is. Így találkoztunk vele Balatonbogláron, ahol a kecskeméti Időgép zenekar mögött dolgozott hangmérnökként, roadként és népszerűsítőként, majd néhány hónappal később Szolnokon futottunk vele össze a Supernem koncertjén. Aztán Budapesten, a megboldogult Pecsában is ő hangosított egy bulin. Mindig nagyon jó volt vele meginni egy unicumot, beszélgetni a magyar zenéről, anekdotázni és viccelődni. Nem lehetett vele unatkozni.
Korán ment el, remélem, odafent a kedvenceit hangosítja: Freddie Mercury-t, Tunyót és a többieket.
Nyugodjék békében.
gyász, hangtechnika, Szabó Károly
Szólj hozzá!