Várják a jelentkezőket a Virtuózokba

2017/01/06  ·     ·  koncert.hu, MTI

Január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - adhatják be jelentkezésüket.

Várják a jelentkezőket a Virtuózokba

 A szervezők közleménye szerint a műsor évről évre bizonyítja, hogy nem csupán a popzene hozhat világraszóló sikert és zenei karriert. A tehetségkutatóba a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül lehet jelentkezni az adatlap kitöltésével és egy videó feltöltésével a pályázó által előadott zeneműről.

"Nekem az egész életem megváltozott. Olyan helyeken léphetek fel, amikről eddig csak álmodtam. Alig várom, hogy márciusban a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozhassak. Ezt mind a műsornak, a nézőknek köszönhetem" - idézik Kökény Tamást, aki első próbálkozásra nem járt sikerrel és hamar kiesett a versenyből, azonban a műsor második évadát már megnyerte. A nagybőgős saját példája alapján mindenkit, azokat is, akik már korábban jelentkeztek és kiestek vagy be sem jutottak az adásba, arra biztat, hogy próbálkozzanak újra.

A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31., a nagyok hangszeres kategóriájába az 1992. június 1. és 1997. május 31., a nagyok énekes kategóriájába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született gyerekek, fiatalok jelentkezhetnek.

A jelentkezés lezárása után Budapesten és néhány vidéki városban is egyéni meghallgatásokat tartanak. Április 7-től kezdve minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok középdöntőiből három-három versenyző jut a május 19-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

A közlemény szintén idézi Váradi Gyula hegedűművészt, a műsor másik felfedezettjét, aki a Virtuózok újévi koncertjén a Zeneakadémián léphetett fel legutóbb Hubay Jenő Hullámzó Balaton tetején című művével. Az ifjú zenész az első évadban drámai jelenetek közepette esett ki a középdöntőben, hogy a következő évadra minden erejét összeszedve térjen vissza, és ugyanazzal a számmal megnyerje a korcsoportjának versenyét. Váradi Gyula azóta számos koncertlehetőséghez jutott Európában és Magyarországon is.

A Virtuózok 2017 tavaszán lesz látható a Duna tévében.


 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek