Zaklatási botrányba keveredett Mike Fuentes – ideiglenesen kilép a PTV-ből

2017/12/21  ·   Bulvár   ·  Simonyi Éva

A Pierce The Veil nevezetű amerikai rockegyüttes egyik alapító tagja, az énekes, Vic Fuentes testvére, Mike Fuentes dobos kiszáll a bandából – jelentette be az együttes a Facebook oldalán

Zaklatási botrányba keveredett Mike Fuentes – ideiglenesen kilép a PTV-ből

Történt ugyanis, hogy egy lány (nevezett @punkdoll) a Twitteren megírta, hogy zenész a barátnőjével (ő nem vállalja nevét) szexelt. Mindez még a zenekar híressé válása előtt történt, csaknem 10 évvel ezelőtt. A sztori szerint a két fiatal megismerkedett, sokat beszélgettek, a kapcsolatot mindketten akarták és évekig tartott. Bár a szex a lány beleegyezésével történt, mivel akkor még nem töltötte be 18. életévét, Mike Fuentes a kaliforniai törvénnyel szembemenve létesített vele intim kapcsolatot. A vád most nagy port kavart a rajongók körében is, többen elpártoltak az együttestől, mások védik a dobost.

Az együttes azt is bejelentette, hogy az eseményekre való tekintettel lemondja az All Time Low-val meghirdetett brit turnéját.

“Ismerem azokat a vádakat, amelyek egy már 10 éve történt dologról szólnak, és el sem tudom mondani, mennyire nehéz és frusztráló nekem ez az egész szituáció, és persze mindenkinek, akit érint” – osztotta meg Mike. “Tudnotok kell, hogy szándékosan sosem manipuláltam vagy bántalmaztam senkit az életemben. Én nem ilyen ember vagyok, nem így neveltek és nem támogatom ezt a fajta viselkedést. Hiszek abban, hogy a bántalmazott áldozatok mellé kell állnunk, szóval, ha valaha is ilyet tapasztalt velem kapcsolatban, őszintén sajnálom.”

Itt olvasható a PTV hivatalos nyilatkozata

“Attól a naptól kezdve, hogy az együttes megalakult, mind a négyen egyetértettünk abban, hogy nemcsak hogy közösen akarunk zenét írni és zenélni életünk végéig, de egy erős közösséget is ki akarunk alakítani a zenénken keresztül, ahol a rajongóink is biztonságban érezhetik magukat, és ahol ugyanazokat az értékeket valljuk: kreativitás, nyitott gondolkodás, szeretet, tisztelet. Az elmúlt időkben egy olyan név nélküli személy vádolta meg Mike-ot, akivel 10 évvel ezelőtt volt kapcsolatban. Mi komolyan vesszük ezeket az állításokat, és szeretnénk lépéseket is tenni ezügyben.”

A Pierce The Veil most karrierje csúcsán van, így minden lépésüket jól át fogják gondolni. Egyelőre tehát annyit tudunk, hogy Mike kiszáll a bandából, és lemondtak egy turnét, de a további tervekről, lépésekről még nincs információnk.

Mike Fuentes, Pierce The Veil, szexuális zaklatás, botrány, bulvár

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek