Menopauza 1170x180

10 dolog, amit biztos nem tudtál Bruno Marsról

2017/05/11  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Már javában zajlik Bruno Mars 24K Magic elnevezésű világ körüli turnéja, amely május 30.-án elérkezik Budapestre, a Papp László Budapest Sportarénába. Ennek örömére összeállítottunk egy listát arról a 10 dologról, amit a közönség nem hallhatott Bruno Marsról.

10 dolog, amit biztos nem tudtál Bruno Marsról

1. A nevét egy birkózóról kapta

Eredeti neve Peter Gene Hernandez. Édesapja Brunonak becézte, mert nagy kisbaba volt, és ezért a nehézsúlyú birkózóra, Bruno Sammartino-ra emlékeztette. A Mars névről azt nyilatkozta az énekes, hogy régebben sok lány mondta neki, hogy olyan, mintha nem erről a világról való volna. És ő is néha úgy érzi, mintha a Marsról jött volna.

2. A tehetségét családjából hozta

Édesapja dobos volt, édesanyja pedig táncos. A tehetségüket átadták gyermekeiknek is, Bruno Mars fivére dobos a zenész The Hooligans nevű háttérzenekarában.

3. Elvis-imitátorként is fellépett

Négy éves (!) korában édesapja és nagybátyja műsorában Hawaiin Elvis-imitátorként szerepelt.

4. Kiváló dalszerző is

Saját produkciója mellett dalszerzőként is működik, olyan sztároknak írt slágereket, mint Travie McCoy, Brandy, Sean Kingston, CeeLo Green és Flo Rida vagy Adam Lambert.

5. Tartott 3 év szünetet

Röviddel Los Angelesbe költözése után aláírt egy szerződést a Motown Records-szal, de ez az együttműködés nem volt eredményes. Még néhány év fejlődésre volt szüksége, ezért csak három évvel később jelent meg első lemeze az Atlantic Recordsnál.

6. Egy ízben letartóztatták

2010-ben letartóztatták kokain-birtoklás miatt. Bűnösségét elismerte, az alku szerint ha egy évig távol tartja magát hasonló tevékenyégtől, akkor törlik a bűnügyi nyilvántartásból. A 2000 dollár büntetést kifizette, 200 óra közösségi munkán és kábítószer-elterelésen is részt vett.

7. Rekorder a Super Bowl-on

A 18. Super Bowl félidejében, 2014-ben előadott produkciójával történelmet írt: ő volt a legfiatalabb headlinere az esemény történetében.

8. Grammy-díjak sorozatával büszkélkedhet

Bruno Mars négy Grammy-díjat nyert: az elsőt 2011-ben a Legjobb Férfi Pop előadó kategóriában a "Just the Way You Are" -ért, a másodikat 2014-ben, a Legjobb Pop Albumért (Unorthodox Jukebox), és kettőt 2016-ban az Év Legjobb Pop Duo előadás/együttes kategóriákban az "Uptown Funk"-ért.

9. Egyike a legtöbb eladással büszkélkedő előadóknak

Az énekes karrierje során több mint 100 millió kislemezt és albumot adott el, így minden idők egyik legnépszerűbb művésze. Hét saját kislemeze minden idők egyik legkelendőbbjének számít.

10. Zenei polihisztor

Nemcsak kiváló énekes, hanem játszik még dobon, billentyűs hangszereken, valamint gitáron és basszusgitáron is.

 


 

 

Szólj hozzá!


Éjszaka az állatkertben – de nem az Állatkertben

Éjszaka az állatkertben – de nem az Állatkertben

Az MVM Classic&Club sorozat „Éjszaka az állatkertben” című koncertje zenei kalandozásra hívja a közönséget november 14-én a Magyar Zene...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Menni kéne – országos turnén a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Országos turnéra indul 2025. januárjában a hazai rockmusical műfajának alapvetése, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár kultikus sikerdarab, hogy örökérvényű dalaival betöltse a vidéki nagyvárosok legnagyobb arénáit és a Budapest Sportarénát. A főbb szerepeket ezúttal Szabó Kimmel Tamás, Trokán Nóra,...

Girls Just Wanna Have Fun: Cyndi Lauper búcsúturnéja Budapestet is érinti

Egy évtizednyi szünet után egy utolsó lendületet vesz Cyndi Lauper: a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné budapesti megállója 2025. február 19-én a Budapest Arénában lesz.

Úgy tűnik, nagyon bejött a dél-koreaiaknak a Nagy Emma Quintet

Első magyar jazz zenekarként, kirobbanó sikerrel mutatkozott be a Nagy Emma Quintet a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztiválon.

Al Bano-tól a Valmarig: a kolbászgyúrás mellett koncertek is lesznek a hétvégi Csabai Kolbászfesztiválon

Október 24. és 27. között rendezik meg Békéscsaba egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a 27. Csabai Kolbászfesztivált.
Új koncertek