70-60-40-10

2017/08/16  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Aki kitalálja, hogy mi közük van a fenti számoknak egymáshoz, elmehet a koncertre (ha vesz jegyet)...!

70-60-40-10
70-60-40-10

De inkább elmondjuk...

Több évfordulót is ünnepelnek a magyar rockélet emblematikus alakjai január 6.-án
a Papp László Budapest Sportarénában. A három részből álló, nagyszabású buli sokféle műfajt ölel fel, de a fő csapásirány a rock!

Vikidál Gyula színész-énekes az est első részében ünnepli 70. születésnapját. Ehhez hívott vendégeket is, rockoperákból, musicalekből adnak elő, de lesznek számok a művész rocker-korszakából is a régmúltból. Így Koppány és Jean Valjean dalai mellett lesznek Dinamit, P-Mobil és P-Box nóták is.

A második rész Zeffer Andrásé. A virtuóz billentyűs-énekes 60. születésnapján 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra. Rengeteg vendég érkezik, akik mind valamilyen formában együtt dolgoztak vele az elmúlt évtizedekben. A leukémiát 10 éve legyőző zenész példát mutatva töretlenül alkot tovább.

Ennek bizonyítéka lesz a harmadik rész is, amelyben most 10 éves, Fonogram-díjas Mobilmánia (Zeffer jelenleg is működő együttese) ad fergeteges koncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából szimfonikus nagyzenekarral és egy gyerekkórussal kiegészülve. Különleges módon emlékeznek meg egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is, aki tíz év ezelőtti halálával óriási űrt hagyott maga után.

Vikidál Gyula, Dinamit, Zeffer András, Mobilmánia, koncert, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek