Menopauza

A Bánk bánnal ünnepel a Margitszigeti Szabadtéri Színház

2021/08/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A tavalyi bemutató után idén ismét a Margitsziget nagyszínpadán Erkel Ferenc három felvonásos remekműve, a Bánk bán.

A Bánk bánnal ünnepel a Margitszigeti Szabadtéri Színház

A főbb szerepekben Molnár Levente mellett Mester Viktória, Boncsér Gergely, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos és Bakonyi Marcell énekhangját és játékát élvezhetik majd a nézők, ezen a Győri Nemzeti Színház zenekarával, énekkarával és tánckarával, a Honvéd Férfikarral és a Budapesti Stúdiókórussal, valamint a Bánk bán 2020 tánckarával kiegészült grandiózus előadáson. Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila.

A tavalyi bemutatón készült werkfilm itt tekinthető meg.

Erkel Ferenc 1844-ben, a Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton aratott győzelme után kezdett el foglalkozni Katona József drámájával, mint lehetséges operatémával. A történelem hosszúra nyújtotta a komponálás idejét: előbb a szabadságharc, majd az azt követő diktatúra cenzúrája miatt egészen 1861. március 9-ig kellett várnia a közönségnek, mire a mű teljes egészében megszólalhatott az akkori Nemzeti Színházban.

Hasznos információk a közlekedésről augusztus 20-án:

  • Az augusztus 20-ai, többnapos ünneplés és a tűzijátékra való előkészületek miatt Budapesten útlezárásokra, terelésekre kell számítani, emellett számos forgalmi változás lesz a beváros és a Dunapartokat érintő közösségi közlekedési eszközökön.

  • Így, augusztus 20-án nem közlekedik a MAHART Passnave színházi hajójárata, így ezzel a lehetőséggel nem tudnak élni a Margitszigetre látogatók.

  • A Margitsziget az előadás előtt 19 óráig a 4-es és 6-os villamossal érhető el, azonban 19 óra után a hídon, várhatóan már nem közlekedhet villamos. Ebben az esetben a villamosok Dél Buda felől csak a Jászai Mari térig közlekednek, a Széll Kálmán tér felől pedig csak a Margit híd budai hídfőig.

  • Augusztus 20-án, várhatóan 19:00-22:30 között 26-os és 226-os autóbuszok a Margit hídon már nem közlekednek, így az Árpád híd felől a Margitszigeten csak a Centenáriumi emlékműig közlekednek – tehát nem a Margit hídi bejáratig. Így javasoljuk az Árpád híd felőli megközelítést, illetve a Margit hídról be kell sétálni a Centenáriumi emlékműig a 26-os és 226-os buszok eléréséig.

  • Emellett a metrók, az M3-as metrópótlók igénybevételét és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadhoz az Árpád híd felől történő megközelítést javasolják.

(Itt jegyeznénk meg, hogy bár a lokáció tökéletesen alkalmas rá, a kerékpárral érkezők mostoha helyzetben vannak: egyetlen darab kerékpár-dokk sincs a színpadnál, a lámpaoszlopokra kötözgeti mindenki egymás hegyén-hátán a bringáját. Tekintve, hogy a koncertek/előadások után 10-20 busz pöfög, várva a hazaindulókat, szerintünk a szándék biztosan megvan, ezúton kérjük, fontolják meg a dolog megoldását is!)

 

 

Margitszigeti Szabadtéri Színház, Bánk bán, augusztus 20.

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek