A Cent Grál (ejtsd: szent grál) az Akva Lokálban

2026/05/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Cent Grál május 9-én ismét az Akvárium Klubban lép fel, néhány hónappal azután, hogy februári koncertjük telt házzal ment le ugyanitt.

A Cent Grál (ejtsd: szent grál) az Akva Lokálban

A duó – Arty Beats és Hehe Mózes – az elmúlt időszakban a hazai underground hiphop egyik legfeltűnőbb új szereplőjévé vált, elsősorban sajátos, színházi elemekkel átszőtt koncertjeiknek és ironikus, közéleti utalásokkal teli szövegeiknek köszönhetően.

A Cent Grál tagjai eredetileg színházi közegből érkeztek, és ez erősen érződik a produkció felépítésén is: náluk a dalok nem egyszerűen egymást követik, hanem egy nagyobb történet részeként működnek. A májusi koncert is erre épül majd, vagyis egy dramaturgiailag összerakott estére lehet számítani, ahol a rap, a performansz és a humor egyszerre van jelen.

Zeneileg a klasszikus hiphop mellett meglepően sokféle hatásból dolgoznak: a Bëlgától Hoboig, Paul Simontól egészen a komolyzenei háttérig több irány is visszaköszön a számaikban. Szövegeik gyakran reflektálnak a hétköznapi abszurditásokra és a közéleti hangulatra, de a direkt politikai állásfoglalás helyett inkább groteszk, szatirikus megközelítést választanak.

A koncerten új dalok is elhangzanak majd, köztük olyan szerzemények, amelyek eddig még nem szerepeltek élőben. Az est vendége Kayyo lesz, a bemelegítésről pedig a D4 & T8T DJ formáció gondoskodik.

Cent Grál, Akvárium, magyar hiphop

 

 

Szólj hozzá!


Megvan az idei RICH LIST: a Gallagher tesók beturnézták magukat az első tízbe

Megvan az idei RICH LIST: a Gallagher tesók...

A Sunday Times idei listája szerint továbbra is a zeneipar szereplői tartoznak Nagy-Britannia leggazdagabb hírességei közé – az idei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jógáztál már kezedben egy pohár rozéval?

Június első hétvégéjén ismét rózsa – vagy rose –színbe borul a Városliget: június 4. és 7. között érkezik a Rosalia Borpiknik, ahol a könnyű nyári borok, a street food és a koncertek mellett idén már borjóga, kutyamasszázs és Baby Yoda-pohár is várja a fesztiválozókat.

Mintha Tarantino alapított volna zenekart – szombaton az A38-on a Fun Lovin’ Criminals

New York-i éjszakai klubhangulat, funkos groove-ok és ellenállhatatlan lazaság – május 16-án visszatér a Hajóra a Fun Lovin’ Criminals.
Új koncertek