A GRUND – A Vígszínház fiúzenekara dupla koncertet ad

2023/02/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Igazi örömzenét játszanak majd A Pál utcai fiúk színészeit február 12-én a Vígszínházban, ahol a koncert után dedikálás is várja a közönséget.

Fotó: Rátonyi Gábor

A zenekar 2017. május elsején alakult: a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Ember Márk, Medveczky Balázs, Wunderlich József, Zoltán Áron és a zenekarvezető Fesztbaum Béla.

A csapat február 12-én két koncertet is ad a Vígszínházban, egyet délután háromkor, majd egy másikat este nyolckor. A koncerten A Pál utcai fiúk dalai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és néhány hazai és külföldi klasszikus a rock világából is hallható lesz.

„A Pál utcai fiúk előadásai végén, olyan csodálatos hangulat alakult ki és alakul ki mind a mai napig, hogy úgy éreztük, ezt valamilyen formában tovább kell vinnünk, ez az előadás nem érhet véget a tapsrendnél! Adta magát egy iskolai rockzenekar, egy tanár-diák csapat ötlete” – idézi fel az indulást Fesztbaum Béla, aki az előadásban Rácz tanár úr szerepét játssza.

A csapat megalakulása óta számos vidéki városban és fesztiválon fellépett, rendszeres vendégei a Kultkikötőnek, legutóbb 2022 augusztusában Kolozsvár Fő terén adtak fantasztikus hangulatú koncertet, mely eddigi fennállásuk kiemelkedő eseménye volt. Több mint 12.000 néző előtt léptek fel, vendégként Dés László csatlakozott hozzájuk. A sok színházi elfoglaltság miatt ritkán koncerteznek, egy naptári évben mindössze 7-8 alkalommal.

Minden koncert valódi ünnep, a vígszínházi alkalmak pedig igazán különlegesek.

 

GRUND, Vígszínház, Pál utcai fiúk, fiúzenekar

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek