A kalap mögött rejtőző ember - beszélgetősdi Szepesi Mátyással, a Konyha zenekar frontemberével

2014/11/05  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Amikor egy általunk kedvelt, tisztelt és elismert zenész/előadó produkcióját nézzük éppen testközelből, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a színpadon tevékenykedő élőlény is emberből van. Tele érzelmekkel, gondolatokkal, fájdalmakkal, örömökkel, és hétköznapi gondokkal...

A kalap mögött rejtőző ember - beszélgetősdi Szepesi Mátyással, a Konyha zenekar frontemberével

De az is igaz, hogy nagyon kevés művész beszél ezekről nyíltan egy számára ismeretlen embertársával. Amikor Matyival leültünk az új Konyha album apropóján, egyikünk se gondolta volna, hogy ennyire nyílt és őszinte válaszok születnek a kíváncsi kérdésekre, amiért külön köszönettel tartozom. Mellesleg az új album is zseniális...;)-      

Mi volt a koncepció az új lemez kapcsán? Ezek a dalok már régen a fiókban hevertek, vagy teljesen újak születtek?

Egyetlen dal volt, ami lemaradt az előző lemezről, a Leteszem, lerakom, de ezt teljesen más formában, balladaként játszottuk annak idején. A többi dalt azóta írtam - az első lemez 2012 november végén jött ki. Karácsony előtt teljesen ki voltam merülve, kaptam egy jó kis tüszős mandulagyulladást, ágynak dőltem egy hétre, és akkor, félhalott állapotban elkezdtek jönni az ötletek.

Akkor jönnek az ötletek, amikor beteg vagy?

Nem, valószínűleg akkor, amikor az agyamnak van ideje pihenni. Akkoriban még egy egyszerű (nem okos-) telefonba, 160 karakteres szöveges emlékeztetőkbe írtam a dalszövegötleteket, sorokat, rímeket. Mostanában néztem vissza, hogy köthető-e konkrét időszakhoz, hogy mikor van sok ötletem és mikor van kevés, és nyáron, amikor sokat játszik az ember, nagyon kevés ötlet jön. Nyilván ez így van rendjén, hisz akkor az ember agya másra koncentrál. Az a lényeg, hogy akkor karácsonykor, a lemezmegjelenés után nagyon hamar - mint amikor a kádból kihúzod a dugót, lemegy a víz, ott maradt az üres kád - elkezdtek jönni az ötletek. Három számnak az alapötlete biztos akkor született meg. Volt néhány sor, amelyek sokkal régebben születettek, csak nem találtam nekik akkor megfelelő zenei formát, de volt olyan zenei ötletmotívum is, amiből nem lett dal. Például a Cukor, sónak a gitártémája az első lemez előtti időből származik, de nem volt hozzá semmi egyéb. Amikor törölgettem a fájlokat a telefonomból, hogy legyen hely az új ötleteknek, akkor csodálkoztam rá, hogy ezt miért nem dobtam ki eddig, majd rájöttem, hogy tök jó, és innentől beindult a folyamat. Ez egyfajta ingázás a tudatos és a nem tudatos munka között. Amikor az ember ötletel, az nem tudatos, amikor szelektálja, az nyilván igen.

Van olyan, hogy felveszel valamit, aztán végül kidobod?

Persze. Sok. Olyan van több.

Ennek van valami konkrét oka?

Az ember sok olyan dolgot csinál életében, ami akkor jó ötletnek tűnik, aztán később már nem. Szerintem ez ugyanígy működik a zenében is. Van egy témád, elkezded játszogatni, aztán meghallgatod másnap, és rájössz, hogy mégsem olyan jó. Egyébként tipikus jelenség, amikor módosult tudatállapotban csinálsz valamit, és azt érzed, hogy áááá, ez nagyon jó, aztán másnap visszahallgatod, és tök szar. Mert ez arról szól, hogy nem a kreativitásod változik meg, hanem az érzékelésed. Lehet, hogy pont érzelmileg hat úgy, ahogy akkor kell. Egyébként meg lehet, hogy amit kidobok, azokból is lehetne jó dolgot csinálni, és az is előfordulhat, hogy más zenész tök jót írna belőle, csak engem az éppen akkor amikor hallgatom nem fog meg. Ilyen is van.

Az ilyen ötleteket sűrűn szelektálod? Egyik nap megírod, másnap már törlöd azonnal?

Nem jellemző. Nekem az alkotás szent dolog, ezért próbálom nagyon ösztönös zónában tartani. Úgy nem működik, hogy minden reggel kilenckor leülök, és szelektálok. Van egy folyamatos igény bennem – a vadászösztön lehet ilyen az állatoknál –, hogy ha régóta nem írtam semmit, akkor elkezdem hülyén érezni magam, és akkor indul el az, hogy nézzük meg: mink van. Vagy üljünk le a gitárral, és valami legyen. Na abból sose lesz semmi, hahaha. Vannak olyan dalaim, amik nagyon gyorsan elkészülnek, pillanatok alatt megíródnak, és aztán vannak olyanok amiken meg éveken keresztül megy az egerészés, hogy összeálljon a szöveg, a zene, a hangszerelés. És persze van olyan is, hogy egy már teljesen kész nótát „rúgok seggbe”, és alakítom át. Ilyen például a Leteszem, lerakom, ami korábban egy teljesen kész lassú szám volt, mondhatni ballada, amit imádtunk mindannyian, de amikor raktuk össze az első lemezt, úgy voltunk vele, mi a francnak van egy albumon négy vagy öt lassú dal, és így kapásból ment a kukába. Tizenvalahány hónappal később, amikor az új albumot pakoltuk össze, és ott tartottunk, hogy van már 7-8 dal, de kéne még, akkor elővettem. Tudtam, hogy a szövege nagyon személyes, nagyon fontos és a dal se rossz, de éreztem, hogy ebből valami mást akarok csinálni. Akkor pár nap alatt összeállt egy teljesen más zenei kíséret. Amikor levittem próbára, gyakorlatilag azonnal összeraktuk, és kész is volt.

Mint laikus úgy gondolnám, hogy azok a szerzemények sikerülnek jól, amik spontán jönnek, nem gondolkodsz rajta sokat, illetve nem dolgozol vele évekig. Ez reális?

Nagyon nehéz ez, mert sajnos igaz :) Viszont nem várhatsz évekig karba tett kézzel az ilyen kivételes pillanatokra. Azt gondolom, hogy a spontán pillanatokhoz kell az is, hogy mással tölts nagyon sok időt tudatosan: bejárj olyan utakat is, aminek nem biztos, hogy az eredménye a fontos, inkább az, hogy megtedd a kilométereket. Valószínűleg a jól sikerült, számomra is érdekes, izgalmas, 3 perc alatt megírt dalokhoz - mint amilyen például a Mindenkinek jobb lesz így -, biztos, hogy benne van az is, hogy éveket görcsöltem más dalokkal, amik viszont nem lettek sikeresek. Persze nyilván azokon keresztül csiszolódtam, és változtam, mint szerző és zenész.

Téged elszomorít, ha egy általad jónak ítélt szerzeményre nem vevő a közönség?

Nem, mert a közönségnél sosincs ilyen. Olyan már volt, hogy a rádiók nem ugrottak rá, pedig azt gondoltam, hogy az be fog futni, és oltári nagy sláger lesz. Viszont a közönség pont ezeket szereti nagyon, és ez a fontosabb.

Figyelsz arra a koncerteken, hogy mire vevő a közönség, és próbálsz olyan dalokat alkotni, vagy ez nem befolyásol?

Inkább a pozitív rácsodálkozás jellemző e téren. Ott van például az Alvópóló című dalunk, amiről én soha nem gondoltam volna, hogy valami különleges, fontos dolog. A menedzserünk szúrta ki, amikor megmutattam neki a demófelvételeket. Azonnal rábökött, hogy gyorsan csináljuk meg, nagyon belelkesedett,és ez át is ragadt ránk, pillanatok alatt felvettük, és kiraktuk a netre. Aztán amikor először eljátszottunk koncerten, teljesen váratlan módon azonnal énekelték velünk az emberek, nekem nem is nagyon kellett. Addig nem volt hasonló dolog Konyha koncerten, most pedig már mindent énekelnek, ami az én lelkemnek nyilván borzasztó nagy öröm. Ennek ellenére nem jutna eszembe írni még egy Alvópólót csak azért, mert az elejétől a végéig éneklik - egyrészt nem szeretek egyforma dalokat írni, hasonlókat se nagyon, ami lehet, hogy egy picit hátrány, mert előfordulhat, hogy lesznek olyanok, akiket bevonz egy dal, a következő miatt meg elmenekülnek. Másrészt minden dal különböző tényezőkből áll össze - szöveg, prozódia, harmóniák, dallamok, hangszerelés, a hangunk maga, hangsúlyok - amikből vagy megszületik a csoda, vagy nem, nem érdemes másolatot készíteni. Ráadásul ha az ember ezeket túlfejti, tudatosan akarja megcsinálni, az nem lesz jó. Pont az a spontaneitás fog belőle hiányozni, amit te is kiemeltél, hogy milyen fontos. Inkább megvárom, míg találok valami olyat ami engem érdekel, ami az én szűrőmön átmegy. Nyilván vannak az emberben manipulatív gondolatok, mert szeretne a maga zenei keretein belül minél sikeresebb dolgot csinálni, de egyre inkább azt látom, hogy nem kell ezzel foglalkozni.

Amennyire én látom, ez teljesen kiszámíthatatlan, hisz a legnagyobb gagyiból is lehet sláger.

És a legváratlanabb dolgok is lehetnek irdatlan nagy slágerek.

Mennyire adsz teret a többieknek zeneszerzés és szövegírás területen? Kikéred mások véleményét a félkész dalokról?

A zenekari belső körben borzasztó csúnya despota vagyok, de igazából nincs ebből vita. Nyilván szoktam megmutatni embereknek, hogy mi a véleményük róla, de pont ezek azok a vetületek, amikbe valahogy a körülöttem lévő emberek nem akarnak beleszólni. Eleinte kaptam olyan kritikákat (főleg a média területéről), hogy sok a nehéz vagy bonyolult szó.

Mit nevezünk bonyolultnak?

Hát ez egy nagy kérdés. Kinek mi a bonyolult? Szerintem egy átlagos, vagy kicsit átlag feletti intelligenciával rendelkező embernek nem az. Más kérdés, hogy nem biztos, hogy a rádiók így sokáig játszanak. De tök érdekes ebből a szemszögből is vizsgálgatni a dolgot. Ez egy érdekes interjútéma lehetne, hogy erről egyszer megkérdezz tíz egymástól független zenészt (ígérem, rajta leszek a dolgon), mert szerintem ez kb az űrkutatáshoz hasonló téma. De leginkább egy fekete doboz, ebbe mi nem látunk bele. Én meg azt gondolom, hogy ha az ember olyan zenét szeretne csinálni, ami önazonos, értékes, akkor ezzel nem szabad nagyon foglalkozni. Vagy jön, vagy nem. Nyilván mindenki szeretne a lehető legsikeresebb lenni, de a rádió egy kétélű fegyver. Egyrészt nagyon sok emberhez eljuttat, másrészt viszont a legnagyobb csapdája a zenélésnek, mikor hirtelen átugrasz szinteket, kihagysz lépcsőfokokat. Ha nem a lépcsőn mész fel, hanem a liften, akkor rohadt nagyot lehet visszafelé esni. Azt gondolom, hogy a mi szempontunkból most tök jó helyen vagyunk, mert olyan emberek vannak a koncerteken, akik ehhez a dologhoz mélyen kötődnek. Aztán persze vannak olyanok is, akik kíváncsiságból eljönnek-benéznek, aztán ha minden jól megy, a következő alkalommal már fixen ott lesznek, és szólnak pár havernak is. Azt érzem hogy az átlag kötődés a közönség és köztünk jóval erősebb, mint egy "felhájpolt" zenekarnál; és ebből ugyanebben a tempóban tök jól lehet építkezni.

Szeretnétek továbbra is ilyen kis családias légkörű zenekarként működni?

Én nagyon szívesen kipróbálnám, hogy működik-e ez nagyobb formában is, és nagyon remélem, hogy lesz rá lehetőségünk.

Nem félsz, hogy akkor eltűnik ez a fajta közvetlen kötődés a közönség és köztetek?

Szerintem ha a személyiségünkből nem tűnik el, akkor ez nem lesz probléma. Én mindenképpen azon leszek, hogy ha megadatik az a lehetőség, hogy szinteket lépjünk előre, akkor nagyon fogok arra vigyázni, hogy megtartsam, mert nekünk ez a természetes. Valószínűleg akkor is ugyanúgy meg fogok szólítani embereket a színpadról, vagy ugyanúgy össze fogunk röhögni bizonyos soroknál bizonyos emberekkel, és lehet, hogy ki fogunk találni olyan dolgokat, amik szembe mennek azzal, amit egy normális zenekar egy normális színpadon csinál. Például azt, hogy az Instantban össze-vissza csereberéltük a hangszereket, biztos hogy nagyobb színpadon is meg fogjuk csinálni, mert miért ne. Nyilván más a pszichológiája egy nagyszínpados koncertnek, de erre is ki fogunk találni valami meplepő dolgot.

Amennyire én látom, te amúgy is közvetlen típus vagy, bárkivel bármikor leállsz beszélgetni. Koncertek után se tűnsz el az öltözőben, bátran vegyülsz a közönséggel. Ezt őszintén szereted?

Persze, hogy szeretem! Az egy nagyon-nagyon megtisztelő dolog, hogy valaki ennyire értékeli, amit csinálunk. Ez fantasztikus érzés, és ezt szeretnénk meghálálni.  Vannak nyilván nehezebben kezelhető helyzetek, abból tud konfliktus lenni, ha valaki túldimenzionálja a zenész lényét, vagy beleképzel olyasmit a kedvességbe, ami nincs benne, de ezt meg kell tanulni kezelni. De ott volt például a legutóbbi Instantos koncertünk, amiben egy csomó tudatos dolog volt ami erősítette a közvetlenséget. Például hogy egy olyan helyen játszottunk, ahol nem volt színpad, és egy magasságban voltunk az emberekkel, azt én nagyon szeretem.

És ezt a közönség is nagyon szereti.

Igen, de nyilván ez nem lehet a végtelenségig fokozható. Ha azt akarod, hogy 300 embernél több lásson, akkor ki kell emelkedned a tömegből.

Egyébként te melyiket szereted jobban, a kis közönség, kis színpad vagy a nagy közönség, nagy színpad verziót? Hisz van elég viszonyítási alapod, ha azt nézzük, hogy milyen produkciókban veszed ki a részed a Konyha mellett.

Mind a kettő tud óriási élmény lenni. Bevallom, nézőként nem szeretem a nagyszínpados bulikat, de ott is tudnak nagyon jó élményeim lenni. Tök jó, hogy felhoztad ezt a gondolatkört, mert nagyon összecseng a saját tapasztalataimmal. A Sziget nagyszínpadánál ritkán fordulok elő, valamiért nem annyira szeretem a nagyszínpados koncerteket. Ott az olyan koncertélmények voltak meghatározóak, ahol az előadók meg tudták őrizni a személyességüket a nagyszínpadon is. Emlékszem a Fun Lovin Criminals-ra a kétezres évek elején, amikor Hugh Morgan olyan dumákat lökött, mintha egy asztalnál ülnénk a kocsmában, és ez úgy is átjött, hogy elválasztott minket 30 000 ember. A másik fantasztikus élményem a Skunk Anansie volt 2011-ben, amikor Skin kétszer beugrott a közönség közé. Egyszer még én is megfogtam a tarkóját. Ott is azt éreztem, hogy kapok valamit. És ezek az emberek valószínűleg megmaradtak olyannak, mint amikor még csak 10 ember előtt játszottak. Nyilván voltak speciális személyiségtorzulásaik az évek során, de mindenki változik. Sőt, az emberi kapcsolatok legnagyobb tragédiája, hogy nem egy irányba változunk, hanem egymástól függetlenül, és aztán ezért vannak tagcserék zenekarokban, ezért vannak válások a családokban, ezért mennek tönkre barátságok, mert ezeket nagyon nehéz kezelni. De azt gondolom, hogy ha valaki meg tudja azt őrizni, hogy nyitott és közvetlen, akkor szerintem nagy baj nem lehet.

Meg kell mondanom, én azt nagyon szeretem, hogy amikor a Konyhával koncertezel, akkor van benned egy jó értelemben vett megfelelési kényszer. Ennek hatására picit olyanná válsz, mint egy iskolás kisfiú, aki épp a táblánál felel.

Szerintem amíg ez őszinte, addig nem baj. Szerintem egyébként minden zenész valamilyen feldolgozatlan megfelelési kényszer miatt keveredik a színpad környékére, ez mindenkiben benne van, csak máshogy jön ki. Lehet, hogy valaki ezt kihisztizi az öltözőben előtte. Persze engem is zavar, ha bakizunk, de nem vagyunk gépek. Ha jó a hangulat, és közben mellényúlok a gitáron, vagy elfelejtem a szöveget, nekem inkább belefér - nézőként is. A teljesen érzelemmentes profi előadás, ami minden szakmai feltételnek megfelel, egy idő után a közönségnek sem érdekes.

Egyébként sok koncertre jársz?

Nem elégre. Sajnos az nem működik, hogy beírom a naptáramba, hogy egy hét múlva elmegyek mondjuk Pegazusok nem léteznek koncertre, leginkább azért, mert nagyon sok dolgom van. Viszont mivel rengeteg helyen koncertezünk, és annak jelentős része fesztiválokon, városi rendezvényeken van, így jöttömben-mentemben belenézek kb 100-150 magyar koncertbe egy évben. Nagyon komoly tehetségek vannak körülöttünk, persze vannak jó és rossz produkciók is. Amiből itthon hiány van, azok az igazán eredeti, saját utat taposó produkciók, amikor nem hallod ki belőle, hogy az illető mit hallgatott a múlt héten. De ezért nem tudok senki felett pálcát törni, mert én sem csinálok annyira egyedi zenét mint szeretnék. Van egy-két szám, amire azt gondolom, hogy ez már egész pofás, de minden tiszteletem azoké, akik mernek vállalni egy nehezebb, kényelmetlenebb, de eredetibb utat. Sajnos ők általában nem lépik túl a Dürer vagy az R33 falait, de azért vannak kivételek.

 Amikor koncertekre mész, tudsz még önfeledten szórakozni, vagy már inkább szakmai szemmel nézed a produkciót? El tudod ezt különíteni?

Nehezen, de ha bulizni megyek, vagy mondjuk van még egy óra koncert után, amíg bepakol a busz, akkor persze akad olyan is, hogy csak lazulunk és szórakozunk. De sajnos én azt szeretem, mikor meglepnek, ha olyat kapok, amire nem számítottam.

Van ilyen?

Persze. Bárhol tud lenni. Csak észre kell venni, és tudni kell örülni a pillanatoknak. Nyilván nekem is vannak szar napjaim, amikor semminek nem tudok örülni, de igyekszem figyelni minden apró részletre.

Téged sokszor ér az a kritika, hogy a dalszövegeid nagy része a szakításról szólnak. Az új album is szomorkás, vagy megleped a rajongókat?

Puskáznom kell, de van ez is, az is. Ha megszámolom, kettő konkrét szakítós szöveg van a tízből. Az van, hogy dalszöveget csak olyan dolgokból tudok írni, ami dolgozik bennem. Volt egy meghatározó kapcsolatom, ami nagyon rányomta a bélyegét az elmúlt éveimre. Az is, amikor volt, az is, amikor hirtelen vége lett, az is, hogy nem lett rendesen lezárva, az is, amikor újra lett, és az is, amikor végleg elszámoltunk. A lényeg az, hogy volt egy nagyon nehezen elengedhető dolog az életemben, amit aztán sok aspektusból meg kellett néznem hogy megértsem. Nyilván amíg nem tudtam rendesen lezárni, addig az élet mindig visszadobta - ez ilyen. De az album címe, és az utolsó dal sok mindenre választ fog majd adni ebben a kérdésben. Az utolsó sor úgy hangzik, hogy: "mindent elvesztettem, de visszakaptam magam". Sokkal vegyesebb a szövegi tematikája ennek a lemeznek, mint az előzőnek. Vannak absztraktabbak is, és itt most nem csak a szívügyeim vannak terítéken. Nyilván a többi dolog is olyan, ami megérint.

Példákat kérnék. Van egy téma, amivel körülírható az album?

Ha átgondolom, hogy mi a témája a lemeznek, akkor azt mondanám, hogy a függés. És ennek vannak nagyon vicces aspektusai, mint például a Vegyétek el a mobilom, vagy a Cukorsó, ami olyan dolgoktól való függés, ami úgy van jelen a mindennapi életünkben, hogy talán észre sem vesszük; és persze ott van az érzelmi függés és az elengedés, amiről a szerelmes számok szólnak. És hát a Dupla skorpió, ami arról szól, hogy mindenki indul egy csomaggal, mindenkinek van valami a puttonyában, ahogy megszületik, a származása, a sorsa, a szülői előképe, stb., bármi olyan dolog, ami determinálja, hogy neked milyen úton kell járnod, és amin nem biztos, hogy te akarsz. Akár a karma. Ugyanakkor ezt az ember egy ponton le akarja rakni. A horoszkóp is ilyen, amit nagyon sok ember úgy él meg, hogy eleve determináló dolog, és gyakran arra használjuk, hogy felmentést adjon a tetteink alól. De valahol a felnőttségnek az is egy fokmérője, hogy felfogjuk kik vagyunk, és minden egyes részét a múltunknak és a személyiségünknek meg kell tanulni elfogadni, megszeretni, vagy túllépni rajta. Azt hiszem ilyesmi gondolatokkal foglalkozik ez a dal, lírai és kicsit megosztó formában.

Úgy gondolod ebből nem lesz sláger?

Szerintem aki ezt szeretni fogja, az nagyon fogja szeretni, és biztosan lesznek olyanok is, akik nem fognak elmenni mellette szó nélkül. Ebben a dalban vannak súlyos szavak. A Minden jel is hasonló témakör. Jeleket keresünk egy csomó olyan dologban, aminek lehet, hogy semmi jelentősége, de megerősítést keresünk külső dolgokból belső dolgainkra, miközben a függőség egy nagyon-nagyon veszélyes dolog tud lenni. Ez a dal egy jó példa arra, hogy nem csak három perc alatt lehet jó számot írni, mert ez a dalszöveg évek munkája, és rengeteg változáson esett át, míg megszületett a végeredmény.

Mikor gondoltad úgy, hogy az a végleges változat?

Hát ez mindig nehéz döntés, de azért szoktam érezni. Van egy belső flow-ja a szövegnek, aminek jónak kell lennie. Nem folyhat szét, nem mehet ki a mederből, tényleg, mint egy patak. Vinni kell a hallgatókat az elejétől a vége felé. Ha ezt már hallom benne, akkor le merem vinni próbára. Onnantól szavak szoktak még cserélődni, mert más hallgatni és énekelni, mint leírni. Én eleve nagyon hadarós vagyok, ezért különösen oda kell figyelnem, hogy ne írjak túl sok, tűl sűrű szótagot. Ráadásul mikor más ilyet ír, az még tetszik is, pláne ha érdekes ritmusképlettel forog a szöveg, de ez sokszor elénekelhetetlen, érthetetlen.

Általában azt halljuk zeneszerzőktől, dalszövegíróktól, hogy sose mondják azt egy dalra, hogy az teljesen kész van.

Az a vicc, hogy a Lesz majd egyszer című dalt ahogy az Instantban játszottuk, amolyan folkos, akusztikus, már majdnem country-s verzióban, az ilyen volt kb másfél évvel ezelőtt. Ez volt az egyik első dal, ami kész lett az új lemezre, a következő hónapok során viszont teljesen más hangzást kapott. És most, amikor hallgattuk vissza az instantos felvételt, rájöttünk, hogy ez sokkal jobban tetszik nekünk így, mint ahogy a lemezre felkerült. Persze az a verzió se rossz, nagyon sokan szeretik, és ebből lett videóklip is, de tényleg nehéz eldönteni mikor kerül olyan állapotba egy dal, hogy az lemezre kerüljön. Persze híres zenekaroknál is előfordul, hogy előveszik a régebbi dalaikat, és kiadják új verzióban, mert rájönnek, hogy valamit még hozzá tudnak tenni.

Neked lelkileg segít az alkotás?

Persze, én is keresem a kis jeleimet. Próbálok sok olyat elolvasni más műfajokban tevékenykedőkről, például rendezőkről, színészekről, írókról, költőkről, és persze zenészekről is, mert nagyon izgat a téma ki hogy alkot. Erről egyelőre csak nagyon misztikus képet tudunk leszűrni mint rajongók, mint befogadók, és mint alkotók is. Én a mai napig nagyon-nagyon hiszek az ihletben. Nincs teljesen tudatos alkotás. Vagy hát az olyan is...

Van olyan szerzemény, amit nem mersz nagyközönség elé tárni, mert esetleg félsz, hogy kiadod magad, vagy túl személyesre sikerült?

Szerintem írok annyira szemérmesen, hogy nem adok ki másokat névvel, címmel, telefonszámmal.

Oké, másokat nem, de önmagad?

Mit veszthetek? Abból volt már komoly konfliktusom, hogy úgy írtam le őszintán dolgokat, hogy az fájt a körülöttem, vagy épp velem élőknek. Akkor elgondolkodtam, hogy vajon önzés-e ez? De én mindig azt gondoltam, hogy nem adtam ki őket ezzel, és nem hoztam olyan helyzetbe.

Fel mered vállalni az őszinte érzéseidet, gondolataidat, vagy finomítasz rajta?

Nem finomítok. Ha most megpróbálnék egy lépést ellépni magamtól, és ránézni arra amit csinálok, azt gondolom, hogy engem nagyon érdekel, hogy tudok úgy írni érzésekről, hogy azok ne legyenek túl sablonosak, viszont visszaadják azt, ami bennem van. De azt gondolom, hogy valahol ez minden normális tollforgató embernek vágya. Eleve gyűlölöm az őszintétlenséget, egy párszor már nagyon megjártam az életemben amiatt, mert valaki nem volt velem őszinte.

Egyébként ezekkel a szövegekkel könnyű azonosulni, mert mindenki megélt már hasonló helyzeteket, és mindenki átesett/átesik azon az útkeresési fázison, amin te is.

Erre nem figyelek tudatosan, de azt gondolom, ez azért megfordul a fejemben, mikor valamit leírok, hogy mindenképpen jó az, ha olyat írok, amibe más is bele tud kapaszkodni. Az Alvópóló szót egyszer nagyon régen felírtam valahova, sokkal korábban volt, mint ahogy a dal megszületett. Azért írtam le ezt a szót, mert szerintem egy nagyon egyetemes, jó értelemben vett intimitás szimbólum. Tudtam, hogy erről írnom kell egy dalt, mert ha én kiveszek a szekrényből egy pólót, pontosan tudom, hogy ki aludt benne és mikor, amitől néha összeszorul a szívem. De biztos vagyok benne, hogy ez nem csak velem törént már meg ezen a világon, hanem mással is.

 Egy érzelmes pasi vagy...

Na bassza meg..:) Szerintem én alapvetően vidám pasi vagyok.

Szerintem viszont van benned egy kettősség. Alapvetően nagyon zárkózott típus vagy, és a dalaidon keresztül próbálsz megnyílni az emberek felé. De ugyanakkor vidám is vagy, szeretsz bolondozni. Ennek ellenére vannak benned olyan tüskék, olyan sérelmek, amiket úgy tudsz igazán feldolgozni, ha megírod.

Ez öngyógyítás is, persze. De ez minden zenészre igaz. Ha megnézed a világ legnagyobb zsenijeit, mindegyiknek pokoli gyermekkora volt, vagy nem a kiváltságosok közé született, vagyis egyikük sem a szeretetcsomagjából dolgozik, hanem a tüskéiből. Nem szeretem azokat a fajta sztereotípiákat, hogy minden zenész beteg, sérült, drogos vagy alkoholista, de ha megpróbálsz az összefüggések mögé nézni, általában a zenészek nagy része vagy valami tüskével, vagy valami alapvető labilitással küzd, ami miatt arra használja a zenét, a szöveget, amire én. Nagy kérdés, hogy mi van az út végén. Fogok-e tudni akkor is írni, ha már begyógyultak a sebek, vagy inkább akkor,  ha megtanultam élni a sebeimmel. De nem fogom magam mesterséges labilitásban tartani csak azért, hogy tudjak még írni dalokat 2024-ben.

Neked ezért volt fontos a Konyha zenekar létrehozása? Mert szerintem nem vagy az a kifejezett frontember típus.

Ez nyilván ízlés kérdése is. Azt gondolom, hogy az én szövegeim így hitelesek, hogy nincs mellé egy kitalált előadói attitűd. Persze azért akaratlanul fejlődik a produkcióm a rutin megszerzésével: ha véletlenül elkezdesz keresgélni, és Youtube-on talász  2010-11-es első éves Konyha videókat, és megnézed a kiállásomat és a konferanszokat, akkor szerintem bődületes különbség van a jelenlegi és az akkori produkciónk között. Most sokkal inkább beleállok a helyzetbe, ami az én szerepem, de nem akarom manipulálni ezt a dolgot. Nyilván ebben is tartok valamerre, de itt is szeretném annyira megőrizni az ösztönösséget, mint szövegírásban, hogy ne legyenek kliséim.

Viszont neked nagy szükséged van a háttértámogatásra a zenekaron belül.

Ami nekem a Konyha alapításakor nagyon régi és nagyon fontos vágyam volt, hogy trió legyen. Ez nem véletlenül alakult így: szellős, szabad dolog ez, de zeneileg óriási kihívás, hogy tudjon élvezetes, változatos, izgalmas, ütős és tökös lenni úgy, hogy közben a szinte lehető legkevesebb hangszeren játszunk. Ez egy akkora kötöttség zeneileg, és akkora koncentráció még így is, hogy néha leég a processzorom belül. Gitározom, szteppelek a kis pedáljaimon, konferálok, énekelek, spontán vagyok, és egyébként meg felkészülten érkezünk a bulira, kitaláltam, megcsináljuk; tehát azt gondolom, hogy amit én felvállaltam ebben a zenekarban - és ez nem panaszkodás, dicsekvés -, amellett kb. ez marad arra, hogy spontán emberként belőlem átjöjjön. Például gyűlölném, ha megírt felkonfjaim lennének, és minden este ugyanazt mondanám. És van, aki ezt csinálja. De nem bántom őket, mert egyébként meg működik. Miért ne mondhatnám Sopronban ugyanazt, amit Debrecenben fogok mondani? Csak tudod, két borzasztó értelmes, érzékeny emberrel játszom együtt, amire kibaszott büszke vagyok, és előttük nem lenne pofám lehaknizni egy koncertet. Inkább akkor bénázok. És ebből adódóan az viszont nagyon is tudatos, hogy én zenekarként kezelem a Konyhát, és nem frontember plusz bárkik zenekarként. Manapság egyébként nagyon arra megy a világ, hogy a frontember érdekel mindenkit, és ezért a frontember van nagyon kitalálva a többiek meg a háttérben feketébe öltöztetve zenélgetnek. Számszerűen sokkal több szóló előadó van a toplistákon mint mondjuk 20-30 éve. Túl azon, hogy kicsit diktatórikus dalszerző, hangszerelő, szövegíró, énekes vagyok ebben a zenekarban, nekem borzasztó fontos dolog az, hogy pont ezekkel az emberekkel állok a világot jelentő deszkákra, akik így játszanak a hangszereken, az ízekkel, és azok az emberek a buszban meg a színpadon, akik. Ez így kerek. Persze nyilván befogadó szinten dől el, hogy az emberek mit vesznek le. Ha neked az jön le, hogy ez egy kerek dolog, az óriási boldogság nekem, mert ennek a zenekarnak ebben van az ereje. A dalokat is úgy vesszük fel, hogy beülünk egy stúdióba két napra, és együtt játszunk. Ezt a zenekart így álmodtam meg. Nagyon sokat kell dolgozni rajta, hogy ilyen is legyen, és nagyon sok harc van abban, hogy ez mindenkinek jó legyen, hogy mindenki meg tudja valósítani benne önmagát. Nyilván nem tudja mindenki 100%-osan megvalósítani önmagát, mert nekem van egy képem, hogy mi fér bele, és ebből vannak konfliktusaink.

Sűrűn ugrotok egymásnak?

Kis konfliktusok sűrűn vannak, igazán nagyok ritkán. De tudod, az van, hogy a saját kocsidban nem ülhetsz hátra, és csak egy kormány van. A kormánynál én ülök. Ebből vannak harcok, de nagyon jó felé lökdösnek a többiek.

Hagyod, hogy lökdössenek?

Lökdösnek akkor is, ha nem hagyom. De én azt mondom, hogy nem árt pár veszélyes ember egy zenekarba. Unalmas emberekkel unalmas zenét fogsz csinálni, és unalmas koncerteket fogsz adni.

De azt azért mondhatjuk, hogy ti egy baráti kör vagytok?

Nem is működne máshogy. Nagyon kevés a három ember, úgyhogy muszáj. Nem tudom a Budapest Parkban figyelted-e, ott már úgy raktuk fel a színpadra a cuccot, hogy nincs első meg hátsó sor. Ilyen kevés van, és azt gondolom, hogy ennek a zenekarnak ebben is van az ereje. Viszont ez így mindenkinek egyformán teher. Nagyon fontos, hogy olyan bizalom, olyan szeretet legyen - azzal együtt, hogy a halál faszára kívánjuk egymást olykor a véleményével, meg az akaratával -, hogy ha kiállunk a színpadra, működjön az egység. Muszáj megtanulni együtműködni. Azt hiszem, hogy én ebben egy kicsit nehéz eset vagyok, és ezt tanulnom kell, de hiszem, hogy jó úton vagyunk ebben is.

November 4-én jelent meg az új album digitális formában. Lesz valamiféle nyilvános esemény a rajongók számára?

Tervezzük, hogy csinálunk valami kis családias eseményt, ahol a lemez is megszerezhető lesz a rajongók számára, de ez még nincs letisztázva, attól függ mikor kapjuk kézhez a CD-ket. Mindenesetre 5-étől elérhető a lemez az összes fontos zeneletöltő oldalon. (Katt ide a hallgatásért.)

Mikorra várható a lemezbemutató koncert?

Valószínűleg januárban lesz megtartva, pont azért, hogy a közönségnek is legyen ideje barátkozni az új dalokkal, és lehetőleg minél több emberhez jusson el a lemez és a koncert híre is.

 


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek