Ábel így tekint vissza az elmúlt öt évre:
„Sok dolog történt, például az utolsó évben több koncertet adtunk, mint négy év alatt összesen. Lett egy menedzserünk is, aki nagyon lelkes és jól melózik, én meg sokat fejlődtem frontemberként és énekesként. Azért hívtunk vendégeket erre a koncertre, mert kíváncsi voltam, hogyan éneklik más előadók a Putto-dalokat. Misi hangját imádom. Szerintem itthon az egyik legjobb orgánum. Krisztián meg olyan karakter, amilyen sehol máshol nincsen a világon. Elvállaltak egy-egy dalt, és remélem beszállnak a fináléra is.”
A jeles nap alkalmából a Drastik Putto dalpremiert is ígér, amiben egy képregény-szereplő is szóba kerül majd.
„Az új szám egy poén is egyben. Szerintem a riff nagyon erős és az alaptéma is” – nyilatkozik róla a zenekarvezető, aki a dal szerzője és szövegírója.
2016-ban jelent meg a zenekar második nagylemeze, Felnyitom én címmel, a Mohaember lett a legjobb animációs klip a II. Magyar Klipszemlén és a Cseh Tamás Program induló előadói támogatását is elnyerte a banda. van mit ünnepelniük!
Szólj hozzá!