A Metro Klubban ünnepli 44. születésnapját Kökény Attila

2019/04/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Április 20-án Budapest legendás szórakozóhelyén – jobban mondva: az egykori Metro Klub többször is átgondolt helyén – ünnepeli 44. születésnapját Kökény Attila. A bulin – az énekes és a zenekara mellett – a Váradi Roma Café is színpadra lép majd.

A Metro Klubban ünnepli 44. születésnapját Kökény Attila

Mint Kökény Attila elmondta, ő tizenéves korában járt először a Metro Klubban, ami akkoriban Jazz Klubként futott. A zene iránti szeretete már akkor is megvolt, így rendszeresen megfordult a helyszínen és most örömmel tér vissza oda előadóként is.

„Annak idején zeneiskolába jártam, tehát mindig az elsők között értesültem arról, hogy milyen rendezvény lesz az adott hétvégén. Imádtam ott lenni, felemelő érzés lesz a Metro Klub színpadán énekelni, az pedig csak hab a tortán, hogy a fellépésem egybeesik a születésnapommal is” – zárta szavait az ünnepelt.

A Metro Klubot most valójában Metro Klub Theatre névvel üzemeltetik, nyitásáról itt írtunk.

HBD!

Kökény Attila, Váradi Roma Café

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek