A Muzsikás a Nemzeti Múzeumban tartja az évadzáró koncertjét

2023/11/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Muzsikás 50. jubileumi koncertjeinek sorát egy ünnepi eseménnyel és számos vendéggel zárja december 8-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett Muzsikás50 jubileumi évadzáró koncerten. Közreműködik Petrás Mária, Balogh Kálmán, Farkas Zoltán ‘Batyu' és Tóth Ildikó ‘Fecske'.

A Muzsikás a Nemzeti Múzeumban tartja az évadzáró koncertjét

Az 50 éve alakult Muzsikás együttes fogalom.

A táncházmozgalom születésével szinte egy időben, az első táncház után egy évvel alapította három fiatalember 1973 tavaszán: Sipos Mihály matematikus, Hamar Dániel geofizikus és az akkor még diák Ifj. Csoóri Sándor azzal a céllalt, hogy a régi magyar paraszt-vonószenekarok mintájára muzsikáljanak, ahol a szólóhegedű mellett a brácsa és a bőgő adta a kíséretet. A zenekarból később kivált Ifj. Csoóri Sándor és csatlakozott Éri Péter, majd később Porteleki László.

Elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust és fáradhatatlanul járva a világot. Mára már bárhol a világban a magyar kultúra követeinek számítanak. A világhírű zenekar a parasztzenészek elhivatottságával, mély tudásával, lelkével és alázatával muzsikál egy vidéki iskola tornatermében éppúgy, mint a Carnegie Hallban.

Az ötvenedik évforduló számos sikeres jubileumi koncertje után most a Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar a sorozatot.

A jubileumi év az öröm mellett bánatot is hozott, hiszen elvesztették társukat, Éri Pétert, aki 48 évig volt a Muzsikás tagja. A zenekar – ahogy a népzenészek színe-java – hiszi, hogy az égi zenekar, és benne Péter, együtt húzza a földiekkel...

Számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőként a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték. A Muzsikásról film (rendező: Tóth Péter Pál) és 40. évfordulójukra könyv is készült (szerző: Jávorszky Béla).

Az évtizedek során legtöbb albumukon Sebestyén Márta énekel, az utóbbi években pedig Petrás Mária és Kacsó Hanga Borbála  hangját hallhatjuk a zenekarral. Olyan művészekkel adtak ki közös lemezt, mint többek között Alexander Balanescu, Jandó Jenő vagy a világhírű Takács Quartet.

Bármilyen híresek is lettek az elmúlt évtizedekben, akkor sem felejtik el a zene örömét és továbbadását a következő generációknak, hiszen mélyen hisznek abban, hogy ezek az élmények lélekgyógyítóak és sorsfordítóak lehetnek. Találkozhattatok velük a Szigeten vagy akár a Fishingen is – minden hazai fesztivál szívesen látott vendégei.

 

 

Muzsikás, Nemzeti Múzeum

 

 

Szólj hozzá!


Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nickelback is back, avagy van új a nap alatt

Tíz év után ismét Budapesten koncertezik a Nickelback: a kanadai rockzenekar 2027. június 29-én a Budapest Arénában lép fel. Az Everything Under The Sun című új albumukat bemutató világkörüli turnén a brit Don Broco kíséri őket. A jegyek október 16-tól kaphatók.

Deep Purple Budapesten: a legendák nem a múltjukból élnek

Nagy dalok, nagy pillanatok, némi hiányérzet. A Deep Purple budapesti koncertjén a zenekar ismét bebizonyította, hogy nem pusztán a régi sikereiből él: a klasszikusok mellett az újabb szerzemények is helyet kaptak a műsorban. A muzsikusok teljesítményére aligha lehetett panasz, a hangzás azonban – legalábbis ott, ahol álltam –...
Új koncertek