A Neoton legendás zeneszerző-alapítója leporolta a gitárját

2024/11/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Évtizedek óta először, Hajós Kristóf készülő szólólemezének egyik dalához vette a hangszert a kezébe.

Pásztor László és Végvári Ádám a Neoton Família koncertjén az Orzcy-kerben 1983-ban. (Fortepan, adományozó:Szalay Béla)

 A „Viszlát, Budapest" a The Unbending Trees egykori énekesének harmadik szólólemezének új felvétele. A hat éve Hollandiában élő zenész ezúttal szülővárosától, Budapesttől – vagy talán az összes magyar várostól búcsúzik. A dal zenéjét nem más, mint a Neoton legendás zeneszerző-alapítója, Pásztor László írta. (A zenész egy 2018-as interjúban mesélte el, miért hagyta abba a zenélést.)

„A jó kapcsolat Kristóffal több évtizede tart. Párszor már előjött annak az ötlete, hogy írjak egy neki szánt dalt, amelyre most végül sor került. Legutoljára 2007-ben írtam zenét, aminek már nem kevesebb, mint 17 éve. Azt gondolom, megérte a „Viszlát, Budapest" elkészüléséért ismét szerzői székbe ülni és jó érzés volt leporolni a gitárt, még ha kicsit fájdalmas is, így hogy ennyire elszoktak az ujjaim a húroktól!" – mesélte számos Neoton-örökzöld szerzője.

Hajós Kristófnak korábbi, pop- és kamaraballadát képviselő zenekarával nem kis nemzetközi publicitást sikerült elérnie. Olyan színpadon lépett fel korábban, mint a New York-i Carnegie Hall.  A The Guardian és a The Times-tól kapott lelkes fogadtatás után 2020-ban szólókarrierbe kezdett, két szólólemezt adott ki 'Good Morning, Nothingness' címmel és Németh Róbert produceri irányításával, valamint a 2023-as 'GEOGRAPHY', mely Tövisházi Ambrussal készült, elmélkedő, reflektáló popszámokkal.

 A '6:00PM' című, februárban megjelenő album a felnövés, középkorúvá válás popzenéje. A kilenc dal, melynek producere a holland Stefan Breuer*, ezúttal is rendkívül változatos közreműködésekkel véglegesedett.  Az angol és magyar nyelven is elérhető „Viszlát, Budapest" (illetve Goodbye Budapest) – a magyar változat nem mellesleg a BBC Radio 6 Music adónál premierezett – akusztikus gitárra és vokális harmóniákra épülő, dinamikus popdal nyitja majd az új nagylemezt és adja meg a hangot az új korszak szomorkás romantikájához.

Fotó: Ab al Tamimi

"Hat éve költöztem el Budapestről, ennyi ideje is érlelődik bennem az elszakadás megéneklése. Bár a dalszöveg pár éve már a fiókban lapult, most érkeztem el oda, hogy még kellő közelséggel, de már kellő távolsággal tudjak a közönség elé lépni ezzel a dallal. Benne van nem csak a saját útkeresésem, de mindazoknak az életérzése, aki máshol él, mint ahol gyökeret tervezett ereszteni. Legyen ez szülőfalu vagy város, egy közösen felépített ház, vagy esetleg, mint az én esetemben, ország. Budapest ugyanúgy valóság, mint jelkép..." – mondta el Hajós Kristóf az új single-ről.

A kislemez borítóját a többek közt Eurythmics és Annie Lennox borítóterveiről híres angol grafikus, Laurence Stevens készítette Jesse van den Berg fotója alapján.

Noha a búcsú véglegesnek tűnik, Hajós Kristóf a hazai közönségnek is megmutatja új lemezét, legközelebb február 22-én lép fel fővárosunkban. Régi barátjával, Bősze Ádámmal beszélget és zenél Ádám antikváriumában (Király utca 77.) egy délutáni és egy esti előadás keretein belül.

 ------------------------------------

* Stefan Breuer holland zenész, producer, a Tiny Room Records alapítója és vezetője. A LoFi zenei világában nagy hírnévre tett szert az elmúlt majd húsz évnyi munkássága alatt. Jelenleg The World of Dust néven jelentet meg szóló lemezeket, illetve a Combo Qazam nevű poszt-punk zenekarával járja Hollandiát. Stefan mindemellett grafikus és kollázs-művész is, aki saját borítói mellett Kristóf GEOGRAPHY című lemezéhez tartozó valamennyi kis- és nagylemez borítót maga tervezte.    

 

 

 

 

 

Hajós Kristóf, Pásztor László

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek