A Pegazusok nagyon is léteznek: 2 új dal+koncert szombaton

2016/09/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Hétfőn debütált az a két új dal, amiket a hazai zenei színtér egyik legegyedibb zenekara, a Pegazusok Nem Léteznek október 1-én az A38 Hajón élőben be is mutat a közönségnek.

A Pegazusok nagyon is léteznek: 2 új dal+koncert szombaton

A nevét egy hűtőre ragasztott gyermekrajzról kölcsönző zenekart az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos 2011-ben indította útjára a színművész szakos Ács Eszterrel, akit azóta a színházba járó közönség is megismerhetett. A zenekar 2012 végén négytagúra bővült Lázár Ágoston (dob) és Németh Róbert (basszusgitár) beszállásával, jelenleg pedig, Horváth Kristóf (gitár, billentyű) csatlakozása óta öttagú.

 

Az együttes 2014 tavaszán jelentette meg cím nélküli, csupafehér bemutatkozó nagylemezét, az album megjelenése óta több új dalt is rögzített, 2016 januárjában teltházas koncertet adott a Trafóban, jelenleg pedig második albuma anyagán dolgozik. Az együttes zenei világa egyedi módon keresztezi a nyolcvanas évek hazai undergroundjának világát, a mai, egyszerre melankolikus é szuggesztív gitárzenével és elektronikával.

“Nehéz dalokról beszélni. Talán éppen azért csináltuk meg anno ezt a zenekart, hogy ne kelljen annyit beszélnünk. A címekből azért talán sejthető, hogy most sem a határtalan jókedvünket akartuk kiadni magunkból, fura is lenne. Nem tagadjuk, nehéz időszak van mögöttünk. Egy ideig az Eszternek és nekem is nagyon fura volt úgy tovább csinálni a zenekart, hogy már nem vagyunk együtt. Mivel egyikőnk sem volt még ilyen helyzetben, idő kellett, hogy hozzá tudjunk ehhez szokni. A dalszerzés folyamata, mióta rendeztük a dolgokat, ugyanolyan mint régen: a most megjelenő kislemez szövegeit is nagyjából együtt írtuk, együtt agyaltunk a próbán összerakott demókra. Nagyon jó barátok vagyunk, minden ezen alapszik. Mindkét dal ötünk közös munkája, jó érzés, hogy végre megjelennek.” – mesél az új dalokról Lázár Domokos.

 


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek