A szíriai lakodalmastól a Glastonburyig: Omar Souleyman ismét Budapestre jön

2019/03/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Omar Souleyman a kefiával és a sötét napszemüveggel igazi jelenség, ehhez jön még az elektronikával kevert szíriai zenéje, amivel már a Glastonburyn is fellépett. Tavaly a To Syria With Love című lemezével lépett fel a Dürer Kertben, most az A38-ra érkezik.

A szíriai lakodalmastól a Glastonburyig: Omar Souleyman ismét Budapestre jön
A szíriai lakodalmastól a Glastonburyig: Omar Souleyman ismét Budapestre jön

Omar Souleyman a világzene ünnepelt előadója, akinek karrierje lakodalmakon indult és mire első saját lemezét megjelentette, már ötszáznál is több élő felvétel jelent meg fellépéseiről – és vált ünnepelt zenésszé hazájában.

De nem csak otthon, hanem hamarosan nyugaton is népszerű lett vidám, táncra perdítő dalaival játszott többek között a Nobel Peace Prize koncertjén, a Glastonbury és a Roskilde fesztiválokon is, s többek között dolgozott együtt Björkkel is.

Az otthoni helyzet miatt 2013-ban Törökországba költözött, majd ugyanebben az évben megjelent a Wenu Wenu, amit két évvel később a Bahdeni Nami című albuma követett. Kántáló éneke és sodró, körtáncszerű zenéje szinte transzba ejt, nagyon könnyen rávesz, hogy táncra perdüljünk. Nem csoda, hogy nyugaton is lecsaptak rá, és az említett fesztivál-fellépéseken túl dolgozott együtt Björkkel is, legutóbbi To Syria With Love című lemeze pedig már az amerikai producer, Diplo kiadójánál jelent meg.

Ez a harmadik lemeze egyébként 2018 júniusában jelent meg, és ahogy a címe is utal rá, polgárháborútól sújtott hazájának ajánlja, ugyanakkor a dalok nem a veszteségekkel és a fájdalommal foglalkoznak, hanem hiányolt otthona szépségeivel.

 Május 24-én az A38 Hajón láthatjuk-hallhatjuk újra.

Omar Souleyman, szíriai lakodalmas, Dürer

 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek