A Városmajori Szabadtéri Színpadi koncertetek, valamint az új nagylemez tematikája is az elmúlt 22 év. Vissza tudsz emlékezni a kezdetekre?
Vissza, hiszen én zenészként mindig is csak ezzel a zenekarral foglalkoztam. Orosz szakos egyetemisták voltunk, szabadidőnkben zenélgettünk, majd egyszer csak azt láttuk, hogy állandó zenekarunk van, amit már hívnak ide-oda. Kezdetben az egész igazi örömzenélés volt, ami a későbbiekben is megmaradt, csak az idő folyamán hozzákapcsolódott az a felelősség, elvárás és az a komoly munka, ami például egy városmajori koncertet is megelőz.
Mennyiben változott a zenekar az elmúlt évtizedek folyamán?
Volt egy induló műsorunk, amellyel a saját tanszékünk klubjaira és eseményeire készültünk, így ekkoriban főként orosz, odesszai kocsmadalokat játszottuk, de ez ma már annyira a régmúlt, és ehhez a műsorhoz már olyan kevéssé kapcsolódunk, hogy csak egy-két dal maradt meg az eredeti repertoárunkból mutatóba. Közben teltek-múltak az évek, cserélődtek a tagok, és mi is egyre komolyabban vettük magunkat zenészként, komolyabbá vált a dalok, a dalszövegek és az üzenetek megformálásának folyamata is. Így a kezdeti műsorunk szép lassan elmaradt, s ma már csak annyi közünk van az eredeti orosz műsorhoz, hogy az egykori orosz szakos alapítók közül én továbbra is a zenekar tagja vagyok.
Egyedül te maradtál meg az eredeti formációból?
Sokan az egyetem után a civil életet és a szakirányuknak megfelelő munkát választottak. A mostani – rajtam kívül csupa profi zenész alkotta – formáció 5-6 éve működik együtt, méghozzá rendkívül harmonikusan, ami talán az azóta készült dalokból is kihallatszik.
Az új tagoknak is köszönhető, hogy a népzeneibb irányba mozdultatok el?
A kezdeti műsorunknak is voltak folkos elemei, aztán később abban maradtunk, hogy olyan zenét fogunk játszani, amiben senkinek sem kell megalkudnia, olyat játszania, amit kevésbé szeret. Így a népzenében, és a népzenei feldolgozásokban találtuk meg azt a közös világot, amelyben mindenki jól érzi magát. Ebbe belefér helyenként egy kis jazz és rock is, és a népzenét sem kell olyan szent oltárként kezelnünk, mint ahogy azt sok hagyományos népzenész elképzeli. Mi itt megteremtjük a magunk szabadságát.
Rendszeresen koncerteztek külföldön is...
Itthon nehéz küzdelmeket folytatunk minden egyes fellépésért: nincs is belőlük sok. Külföldön talán sikeresebbek vagyunk, mint idehaza, amit az is megkönnyít, hogy egy külföldi zenekarra mindig jobban odafigyelnek, hiszen sok helyen kuriózumszámba megy. Sokfelé játszottunk Európában, tucatnyi országban megfordultunk, de karrierünk egyik legérdekesebb pontja, hogy rendszeresen hívnak bennünket turnézni a világ másik felére, Mexikóba, ahol a hazánkat képviselni nem kis dolog.
Hogyan kerültetek Mexikóba?
2001-ben teljesen véletlenül csöppentünk bele a történetbe: egy másik zenekar helyett ugrottunk be, mert nekik valamiért nem jött össze az utazás. Ez a maga váratlanságával együtt egy olyan jól sikerült turnét eredményezett, hogy azóta többször is visszahívtak minket. Egy-egy alkalommal 13-15 városba szerveznek nekünk koncerteket, így általában 7-8 ezer kilométert utazunk csak az országon belül. Ez megterhelő, de óriási élmény is egyben.
Az ember azt gondolná, hogy Mexikóban más típusú zenét hallgatnak, de ezek szerint valamiért mégis kedvelik a magyar népzenei-világzenei kombinációt.
Egyrészt Mexikóban a magyar zene egzotikumnak számít, másrészt a mi dalainknak korábban nagyobb, de valamilyen mértékben még most is van zsidó zenei tartalma. Mexikóban pedig jelentős zsidó közösségek élnek azokban a városokban, ahol eddig jártunk. Minden bizonnyal ez is népszerűvé teszi a zenénket. Mindemellett a mexikóiak nagyon befogadóak, nagyon jó vendéglátók, és nagyon könnyű örömet szerezni nekik a zenével, amit leplezetlenül kifejezésre is juttatnak. Felejthetetlen koncertélményekben volt részünk.
Honnak jött a zenekar életébe a színház? A Radnóti Színház hat bemutatójához írtatok már kísérőzenét, dalszöveget. Nagyon más világnak gondolná az ember.
Valóban más, ugyanakkor egy örökös és nagyon izgalmas, érdekes küzdelem is, hogy a saját arcunkat, a saját zenénket tudjuk megjeleníteni a darabokban. Legtöbbször sikerrel járunk, ami persze a darabtól is függ, amin éppen dolgozunk. Több olyan dalt is repertoáron tartunk, amelyek eredetileg egy-egy darabhoz készültek. A Radnóti Színházban töltöttük ezzel a munkával az elmúlt tíz évet, ahol főként Valló Péter rendezőnek az orosz rendezéseihez írtunk zenét, és így megmaradhatott a kapcsolódás az eredeti orosz vonallal. Az utóbbi években azonban már nem csak zenét írunk, hanem összekötő dalszövegek és egyéb szöveges zenei kommentárok is születnek, és időközben egy zenés mesejátéknak is szereplői, zenészei lettünk. A jelenleg műsoron lévő Gogol-darab, a Holt lelkek előtt Bábel Alkonyához vettük elő a régi odesszai dalokat, és írtunk hozzájuk magyar szöveget. Valló Péter nem úgy használja a zenekart, hogy beülteti a zenekari árokba, hanem kisebb szerepekben, statisztaként is megjelenünk: van, amikor a színpad jobb oldalán éneklünk, máskor a kakasülőről belógatva, így sokszor a színházi tér legváratlanabb pontjain szólalnak meg a dalaink.
A hatodik nagylemezetek bemutatója a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz július 12-én. Mire számíthat a közönség?
A lemezen 16 dal szerepel, közel 80 perces játékidővel. Részint új dalok találhatóak rajta, részint pedig az elmúlt 22 év dalaiból szemezgettünk, s ezeket újra rögzítettük a zenekar jelenlegi stílusának megfelelően, a jelenlegi tagság ízlésére szabva. Így, annak ellenére, hogy felerészben egy „best of” típusú lemezről van szó, mindenképpen új élmény lesz azok számára is, akik ismerik a korábbi munkásságunkat. Valóban sokat változott a zenei irány az évek alatt, sőt, most azt a „szentségtörést” is elkövetjük, hogy egy-egy pesti dal erejéig hátat fordítunk a világzenének, ugyanakkor a fő csapásirány továbbra is az a világ maradt, amelyet az elmúlt években megszokhatott tőlünk a közönség.
Szólj hozzá!