Áttették a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba

2019/05/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A szervezők és a produkció közösen döntöttek a koncert MoM Sportba költözéséről, ahol az idén 15 éves zenekar mellett fellép még a brit Charming Liars és a hazai Szabyest is.

Átteték a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba

Az idén megjelenő, Melancholic Paradise című albumot népszerűsítő koncertsorozat hazai állomása tehát a MOM Sport lesz, ahol az új dalok mellett a legrégebbi rajongók szívének is kedves setlist-et ígér a zenekar. Bár a friss lemez érkezésére még egy kicsit várni kell, már két számot, a címadó Melancholic Paradise-t és a When It Rains It Pours című dalt, is napvilágra hozta a csapat.

A számtalan elismeréssel és díjjal elismert zenekar egyébként a mai napig folyamatosan frissíti és színesíti zenéjét, és eme fejlődés jegyében készül a 6. album is. Az újdonságok mellett a Tokio Hotel a már közel két évtizednyi örökségét sem szeretné hátra hagyni, sőt, a 2019-es koncertekre is ennek jegyében készülnek. Az énekes Bill Kaulitz nyilatkozta a tavasszal induló turné kapcsán:

„Egy varázslatos nyári utazás ihlette a show-t, amelyhez egy igazán különleges dalsort raktunk össze a rajongóinknak.”

A Tokio Hotel teljes zenei életművét átfogó, 2019-es Európa-turné április 28-án indult Angliában, majd a nyugat-európai és osztrák állomásokat követően érkezik majd Budapestre. A csapat már nagyon várja, hogy több mint 10 év után újra Magyarországon zenélhessen, amelyet meg is üzentek a hazai rajongóknak.

Tokio Hotel, MoM Sport, Charming Liars, Szabyest

Képtár

  • Áttették a Tokio Hotel koncertjét a MoM Sportba kép 74929
 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek