AVANTASIA – Alig hagyták el Magyarországot, máris jött a hír: visszajönnek, nem is akármivel

2024/08/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Tobias Sammet német heavy metal-énekes és dalszerző 1999-ben indította útjára "Avantasia" elnevezésű zenei projektjét, amelyet szerdán a FEZEN azon résztvevői is megismerhettek, akik még nem látták őket ez alatt a negyedszázad alatt. Ha esetleg valaki mégis lemaradt volna róla vagy újrázna: jövő tavasszal visszatérnek!

Tobias nem tud a fenekén ülni

A szimfo-power metal színtársulat a jövő év elején jelentkezik sorban a tizedik lemezével, mely egyelőre még a sütőben van. A » Here Be Dragons « albumot egy grandiózus turnén mutatják majd be, melyen Tobias elmondása szerint az eddigi legkomolyabb látványelemeket vetik majd be és az AVANTASIA történetének legnagyobb produkcióira készülnek. Szerencsére kis hazánk sem marad ki a szórásból, így április elsején (nem tréfa!) Budapestre érkezik a "cirkusz". 

 

"Az idei nyári fesztiválszezon az AVANTASIA új korszakának csak a kezdete volt, egyfajta előétel. A Here Be Dragons turnénk lesz az igazi, egy utazás a csodák világába, ahol az emberek elfelejthetnek minden mást a valós életükben, és csatlakozhatnak hozzám a túlvilágon. Magával ragadó élmény lesz, speciális effektekkel és egy grandiózus produkcióval, nagyobb és jobb, mint bármi, amit eddig csináltunk. És: elképesztő új zene van készülőben; himnikus és epikus dalok, amelyek zökkenőmentesen illeszkednek majd a klasszikusainkhoz, és néhány majdnem elfeledett dal, amelyek talán bekerülnek az élő setlistbe is. Alig várom, hogy befejezzük és a világ elé tárjuk a Here Be Dragons című vadonatúj albumunkat, és hogy ezt az új színpadi látványosságot útnak indítsuk" – olvastuk Tobias üzenetét a hivatalos oldalon.

Minderről bárki meggyőződhet, aki 2025.04.01-jén ott lesz a Barba Negra Red Stage nézőterén, a jegyek árusítása megkezdődött.

 

Avantasia, Here Be Dragons Tour, Barba Negra Red Stage

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek