Az Anthrax játszik a Slayer előtt júniusban az Arénában

2019/02/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Az Anthrax játszik a Slayer előtt június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Slayer és az Anthrax is többször járt az elmúlt években Magyarországon: előbbi legutóbb a 2016-os soproni VOLT Fesztiválon, utóbbi 2017-ben a Barba Negra Trackben.

Fotó: Anthrax/FB

A Slayer és az Anthrax a nyolcvanas évek nagy thrash metal négyesébe tartozott a Metallica és a Megadeth mellett.

Az 1981 óta létező New York-i thrash csapat, az Anthrax eddig tizenegy stúdiólemezt jelentetett meg és világszerte több mint tízmillió albumot adott el. Az alapító tagok közül mára csak a gitáros és szövegíró Scott Ian maradt; a dobos Charlie Benante 1983, a basszusgitáros Frank Bello és az énekes Joey Belladonna (ő megszakításokkal) 1984 óta szerepel a felállásban, mellettük 2013 óta Jonathan Donais szólógitáros egészíti ki a társaságot.

A júniusi Budapest Aréna-koncert főzenekara, a Slayer utolsó világkörüli turnéja tavaly májusban kezdődött Észak-Amerikában, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A csapat fellépett Dél-Amerikában, tavasszal játszik Ausztráliában és Japánban, ezt követően nyáron tér vissza Európába.

A Slayer harmincnyolc éves karrierje alatt megőrizte punk-thrash gyökereit. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra – ebből kétszer el is nyerte –, dalaik tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit. A csaknem négy évtizedes történetet kísérték botrányok a dalszövegek és a lemezborítók miatt, vihart kavart a dobos ki-, majd visszalépése is, a siker azonban az 1986-ban megjelent Reign in Blood című album óta töretlen.

A Slayer az alapító gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála után 2015-ben még készített egy stúdiólemezt, a Repentlesst. Az együttesben ma is zenél két alapító tag, Kerry King gitáros és Tom Araya basszusgitáros-énekes, mellettük Paul Bostaph dobon és ütőhangszereken, Gary Holt pedig gitáron játszik.

Anthrax, Slayer, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek