Az együttes neve: Szörényi Levente

2024/03/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bocsánatot kérünk az E-színháztól, de ezt nem hagyhattuk ki :) Bizonyára fix adatlappal dolgoznak, ahol az együttes neve rubrikát kell csak kitölteni. De amúgy majdnem... Az esten konkrétan a Miskolci Illés Emlékzenekar zenélt.

Az együttes neve: Szörényi Levente

A felvétel teljes neve egyébként "Szörényi Levente és Jávorszky Béla Szilárd beszélget a művész életpályájáról, élő zenei kísérettel a MIEZ Miskolci Illés Emlékzenekar közreműködésével", és a Zene Házában rögzítették.

A 2 órás műsor 2024.03.25. 23:59-ig tekinthető meg.

A fent említetteken kívül közreműködik a

 

MIEZ (Miskolci Illés Emlékzenekar)
gitár vokál: Füvessy Norbert
ének: Vízi Viktor
dob: Tóth Zoltán
basszus: Kovács Kálmán
billentyűk: Dékány Gábor

Azt nem tudjuk, hogy Szörényi Levente végül beállt-e énekelni-zenélni, vagy csak beszélgetett – ez az előadásból derül ki majd, aki jegyet vesz rá, meséljen. Éppúgy nem tudjuk azt sem, hogy kik fognak fellépni az alábbi koncerten, de tudjatok róla, hogy lesz ilyen.

 

e-színház, Szörényi Levente, Illés, Jávorszky Béla Szilárd

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek